Helena Silence: Ezüsthíd

Kép  forrása: Moly

Ismertető:

Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről.

Vagy talán ezek sem.

Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.

Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?

Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.

Vélemény:

Először nem tudtam, merre visz majd a történet. A kezdet brutál erős, ami már akkor magával ragadott, amikor elolvastam Helena blogján. Akkor még nem ismertem az első részt, de tudtam, hogy mindkettőt meg kell ismernem.

A történet ott folytatódik, ahol az Enigma befejeződött.  Léna rengeteget változott, de főképp magabiztosabb lett, jobban tudja kezelni érző képességét. Kis visszatekintés után megtudjuk, hogy Lena New Yorkba megy, ám egy nap nyomtalanul eltűnik. Senki nem tud róla semmit, ő viszont tudja, hogy harcolnia, menekülnie kell fogva tartója elől, ha életben akar maradni.

Az Ezüsthíd komolyabb hangvételű, gördülékenyebb könyv, és sokkal jobban olvastatja magát, mint az első rész, és nekem jobban is tetszett. Rég olvastam ilyen remek könyvet. Végig az volt az érzésem, hogy a helyek, történések, mondatok, szereplők mind egy szálig a helyükön vannak. Szépen lezárt történet. Az írónő sokat fejlődött az Enigma óta. A kemény, rideg történésekkel remekül párosul a kiváló, cseppet sem erőltetett humor.

A régi szereplőkön kívül felbukkan sok új, akik üde színfoltjai a történetnek. Az abszolút kedvencem Theo volt (és ezzel biztosan nem vagyok egyedül), de Gilit is nagyon bírtam. A kis Mirandát meg nem lehet nem szeretni.

Kiváló könyv, nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. Annál is inkább, mert magyar szerző tollából született.

u.i.: Theot kérem vissza egy másik történetben! Annyi lehetőség van még benne! :) Gondolom, nem csak én vagyok így vele.