Agatha Christie: Az elefántok mindenre emlékeznek

Kép  forrása: Moly

Mrs. Ariadne Oliver kifejezetten utálja az irodalmi összejöveteleket, egy nap azonban kénytelen részt vennie egyen. Tart az estétől, és amikor egy akaratos nőszemély – bizonyos Mrs. Burton Cox – leszólítja, már tudja: bár maradt volna inkább otthon. A nő elmeséli, hogy fia elvenni készül Mrs. Oliver keresztlányát. Celia szülei évekkel korábban kettős önygilkosságot követtek el, Mrs. Burton-Cox pedig azt akarja tudni, ki lőtt először. Az írónő azonnal visszautasítja a segítséget, azonban kíváncsisága erősebb, és kitől mástól kérne tanácsot, mint a híres-neves Hercule Poirot-tól.

Régi bűnnek hosszú az árnyéka – tartja a mondás.

Agatha Christie: A Greenshore-gloriett

Kép  forrása: Moly

Mrs. Oliver, a híres detektívregény-írónő egy nap izgatottan hívja fel Hercule Poirot-t. Laptonban, a Stubbs-birtokon ugyanis elvállalt egy „Gyilkosvadászat” nevű játékot, de attól fél, hogy valódban rossz dolog van készülőben. Szimata nem csal, és a játékból hirtelen valóság lesz…

Agatha Christie eme novellát eredetileg jótékonysági célra írta meg még 1954-ben, hogy az abból befolyt összegből a Churston Ferrers-i templomnak új festett üvegablakokat tudjanak venni. Azonban mikor elkészült a történettel, látta, hogy túl hosszú, ezért úgy döntött, inkább kibővíti – így született meg a Gyilkosvadászat –, és ír egy másik novellát – ez lett a Greenhaw Bolondvára.

Egy szó, mint száz, a novella – ami a fő cselekményt illeti – nem tér el a regénytől, csupán – értelemszerűen – rövidebb lett. Könnyed, élvezhető, bár az, annak, aki előbb a regényt olvasta, talán túl hirtelenek a történések és gyors lefolyású a történet.

Én mindkét könyvet szeretem.

Elmélkedés az olvasásról

 

 Amikor olvasunk, egy teljesen más világ szippant minket magába. Új embereket, helyeket,

Vegyünk egy példát. Sokáig azt hittem, hogy általánosban nem szerettem olvasni. De később rájöttem, hogy csak a sok kötelező olvasmány miatt gondoltam így. Egy régi naplómban megtaláltam egy bejegyzést Frances Hodgson Burnett: A kis lord című könyvéről. Lejegyeztem, mikor álltam neki és mikor fejeztem be. És elindult a lavina: sorra jutottak eszembe azok a rövidebb-hosszabb könyvek, amikkel tizenéves koromban találkoztam: George Sand: A kis Fadette, Mezey Katalin: Lyukak az osztálykönyvben… Néhány még ma is megvan, és állítom: a csíkos és pöttyös könyvek igazi klasszikusok, amiket minden fiatalnak el kellene olvasnia. :)

Igaz, már nem emlékszem kristály tisztán minden régebbi olvasásomra, sőt, soknak még a címére sem, de abban biztos vagyok, hogy sokat tettek hozzá a személyiségemhez. Kevesebb lennék nélkülük.

Proust-kérdőív

Ezt a kérdőívet a WMN oldalán találtam, és gondoltam: miért ne. Saját magunkról is sok mindent megtudhatunk, míg a kérdéseket olvassuk és a válaszokon agyalunk. Nem egy ötperces teszt, az egyszer biztos. Akinek kedve van, töltse ki bátran. :)