2015. november 12.

Holden Rose: A kutyaházas eset

Hogy kapcsolódik össze Howard, Nita, Gil, egy focilabda, egy vérszomjas eb és a rendőrség? Kiderül ebből a rövid történetből.

Howard Matheu-val nem olyan rég ismerkedtem meg, az első könyv apropóján. A második rész váró-, a harmadik (ami hivatalosan a negyedik kötet) pedig kívánságlistán van. 

Holden Rose remekül mutatja be a gyerekeket, rögtön megszereti őket az, aki kézbe veszi a könyveket. Talán pont azért, mert: ha felnőtt, akkor ifjúkori önmagát látja bennük, ha pedig még gyermek, akkor akaratlanul is összehasonlítja magát a szereplőkkel.

2015. november 9.

Anne Brontë: Agnes Grey



Kép  forrása: Moly
Ismertető:
Agnes Grey elszegényedett papcsalád széltől is óvott kisebbik gyermeke, aki, hogy segítsen családján és egyben bizonyítsa nekik, hogy ő is képes valamire, úgy dönt, munkát keres. Abban a korban a tanítás egyike volt a kor kevés olyan foglalkozásának, amit jó családból való értelmiségi nő elvállalhatott. Két családnál dolgozik, előbb Bloomfieldéknél, majd Murrayéknél. Agnes elbeszélésőből megismerhetjük a családokat és a gyermekeket, valamint azokat a viszontagságokat, amiket el kell viselnie.

2015. november 6.

Holden Rose: A harmadik

Ismertető
Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és lehet, hogy rablók vannak a nyomomban.
Nitával és Gillel láttunk valamit a nyári táborban, amit nem kellett volna. Hallgattunk róla, mert azt gondoltuk, úgyse hinnének nekünk. De nem hagyhattuk annyiban. Készítettünk egy tervet, hogy ne érezzük magunkat veszélyben. Bizonyítékot kellett találnunk!
Ez nem volt mindig egyszerű, és néhány dolog elég viccesen alakult.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.

2015. november 1.

Díj – Dorothy Blog Award


Szabályok

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról!
5. Válaszolj 12 kérdésre!
6. Tegyél fel 12 kérdést a blogoddal kapcsolatban!
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez/bejegyzéshez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építő jellegű legyen!
8. Cseréljetek linket!
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat!
10. Tedd ki a plecsnit jól látható helyre, úgy, hogy az én blogomhoz vezessen!