Kép forrása: Moly |
Egy Isten háta mögötti helyen Molly és Giles Davis megörököl egy rég udvarházat, és úgy döntenek, fogadót nyitnak. Hirdetéseket adnak fel, és mire észbe kapnak, már érkeznek is a vendégek: egy walesi fiatalember, egy, a kákán is csomót kereső asszony, egy titokzatoskodó őrnagy és egy különc külföldi.
Közben vihar támad, és az egész panziót elzárja a világ elől. Egyszer csak megcsörren a telefon. A berkshire-i rendőrkapitányság főfelügyelője közli Mollyval, hogy elküldte hozzájuk Trotter őrmestert. Az asszony tájékoztatja, hogy lehetetlenség eljutni hozzájuk, de a felügyelő megnyugtatja, hogy küldötte biztonságban oda fog érni. Mikor a rendőr megérkezik, közli a döbbent lakókkal, hogy a londoni gyilkosság elkövetője a fogadóba tart – hacsak nincs máris ott –, és újabb gyilkosságra készül. Hitetlenkedve hallgatják, de amikor egyiküket holtan találják, már nem tudják, megbízhatnak-e egymásban.
A történet eredete, vagyis a rádiójáték és a színdarab:
Agatha Christie e remekének alapja a Three Blind Mice című rádiójáték, mely Mária királynő 80. születésnapjára íródott, és amit 1947. május 30-án sugároztak. Agatha kérése az volt, hogy amíg a színdarab fut a londoni West Enden, nem adhatják ki hazájában a novellát.
A rádiójáték után, de a kisregény elkészülte előtt bemutattak egy 30 perces tévéjátékot 1947. október 21-én.
Maga a színdarab részben igaz történeten alapul. Sropshire-ben egy tizenkét éves kisfiút nevelőszülei olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehalt.
A darab címét meg kellett változtatniuk; Az egérfogó nevet a Hamletből kölcsönözték.
Amikor Agatha Christie-t arról kérdezték, minek köszönheti a darab a sikerét, ezt válaszolta: „Nos, egyrészt a szerencsének – mivel a siker kilencven százalékban a szerencsétől függ –, másrészt annak, hogy a darabban szinte mindenki talál valamit, ami éppen őt ragadja meg, így a legkülönfélébb életkorú és ízlésvilágú emberek is élvezni tudják (…). A cselekmény úgy bontakozik ki, hogy a néző kíváncsi, mi fog történni a következő pillanatban, de ezeket a pillanatokat tisztán sohasem látja előre. És miközben a hosszú ideig játszott darabok figuráit gyakran fenyegeti a karikaturizálódás veszélye, Az egérfogó szereplői mindvégig megőrizték valós mivoltukat.”
A kisregényről:
Agatha Christie e remekének alapja a Three Blind Mice című rádiójáték, mely Mária királynő 80. születésnapjára íródott, és amit 1947. május 30-án sugároztak. Agatha kérése az volt, hogy amíg a színdarab fut a londoni West Enden, nem adhatják ki hazájában a novellát.
A rádiójáték után, de a kisregény elkészülte előtt bemutattak egy 30 perces tévéjátékot 1947. október 21-én.
Maga a színdarab részben igaz történeten alapul. Sropshire-ben egy tizenkét éves kisfiút nevelőszülei olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehalt.
A darab címét meg kellett változtatniuk; Az egérfogó nevet a Hamletből kölcsönözték.
Amikor Agatha Christie-t arról kérdezték, minek köszönheti a darab a sikerét, ezt válaszolta: „Nos, egyrészt a szerencsének – mivel a siker kilencven százalékban a szerencsétől függ –, másrészt annak, hogy a darabban szinte mindenki talál valamit, ami éppen őt ragadja meg, így a legkülönfélébb életkorú és ízlésvilágú emberek is élvezni tudják (…). A cselekmény úgy bontakozik ki, hogy a néző kíváncsi, mi fog történni a következő pillanatban, de ezeket a pillanatokat tisztán sohasem látja előre. És miközben a hosszú ideig játszott darabok figuráit gyakran fenyegeti a karikaturizálódás veszélye, Az egérfogó szereplői mindvégig megőrizték valós mivoltukat.”
A darab bemutatójának tizedik évfordulójára „büszkeséggel, de fájó szívvel emlékezik vissza: „Ebből az alkalomból
fogadást rendeztek (…), amire nekem is muszáj volt elmennem. (…) ez egy
előkelő szuperparti volt a Savoyban mindennel, ami borzalmassá teszi ezeket az
a rendezvényeket: embertömegekkel, tévékamerákkal, fotósokkal, riporterekkel,
beszédekkel és hasonlókkal – és nálam senki sem alkalmatlanabb az ünnepelt
hősnő eljátszására. (…) Sajnos szerencsétlenül indult az egész. Peter Saunders
azt kérte, hogy a kezdés előtt fél órával legyek ott a Savoyban. (…) de amikor
be akartam menni a parti számára kijelölt helyiségekbe, feltartóztattak. (…)
Így szó nélkül tudomásul vettem az ajtónálló elutasítását, behúztam
fülem-farkam, és szerencsétlenül kóboroltam a Savoy folyosóin, megpróbálva
összeszedni a bátorságom, hogy visszamenjek. (…) Szorult helyzetemből Verity
Hudson, Peter Saunders menedzsere mentett ki, aki jót nevetett rajtam, és
nevetett Peter Saunders is.”
A kisregényről:
Úgy tíz éve olvastam el először, és már akkor nagyon megtetszett ez a csavaros, a figyelmet végig fenntartó történet. A karakterek nincsenek sokan, mégis egyediek, a helyszín tökéletes. Legjobban az ilyen (el)zárt helyen történő krimiket szeretem, amikor adott a létszám, és csak a jelekre kell figyelni.
Most, így sokadik újraolvasásra számos dolgot felfedeztem, amiket korábban nem. Igaz, az elmúlt évek alatt rengeteg könyv megfordult a kezemben, és talán az összpontosításom is fejlődött. Ha nagyon odafigyel az ember, akkor kisebb az esély arra, hogy az író átverje, de Agatha néninél ezt sosem lehet tudni.
A gyilkos – mondanom sem kell – olyan személy, akit nem lehet elfelejteni, így a megoldás ismeretében is máshogy viszonyul az ember a könyvhöz. De ez mindig így van. Jobban leköti, hogy a kulcsokra figyeljen, vagy a többi szereplő cselekvéseire. Más szemmel látunk már akkor mindent, és ez a minden újabb értelmet nyer. :)
Most, így sokadik újraolvasásra számos dolgot felfedeztem, amiket korábban nem. Igaz, az elmúlt évek alatt rengeteg könyv megfordult a kezemben, és talán az összpontosításom is fejlődött. Ha nagyon odafigyel az ember, akkor kisebb az esély arra, hogy az író átverje, de Agatha néninél ezt sosem lehet tudni.
A gyilkos – mondanom sem kell – olyan személy, akit nem lehet elfelejteni, így a megoldás ismeretében is máshogy viszonyul az ember a könyvhöz. De ez mindig így van. Jobban leköti, hogy a kulcsokra figyeljen, vagy a többi szereplő cselekvéseire. Más szemmel látunk már akkor mindent, és ez a minden újabb értelmet nyer. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése