Blogolni jó :)

Néhány hete felfigyeltem Judy22 egyik karcára a molyon, melyben arra kért bloggereket, hogy ha kedvük van, válaszoljanak néhány kérdésére. Akadtunk szép számmal, a bejegyzés pedig megszületett. Itt olvashatjátok. :D

Elmélkedés az olvasásról

 

 Amikor olvasunk, egy teljesen más világ szippant minket magába. Új embereket, helyeket,

Vegyünk egy példát. Sokáig azt hittem, hogy általánosban nem szerettem olvasni. De később rájöttem, hogy csak a sok kötelező olvasmány miatt gondoltam így. Egy régi naplómban megtaláltam egy bejegyzést Frances Hodgson Burnett: A kis lord című könyvéről. Lejegyeztem, mikor álltam neki és mikor fejeztem be. És elindult a lavina: sorra jutottak eszembe azok a rövidebb-hosszabb könyvek, amikkel tizenéves koromban találkoztam: George Sand: A kis Fadette, Mezey Katalin: Lyukak az osztálykönyvben… Néhány még ma is megvan, és állítom: a csíkos és pöttyös könyvek igazi klasszikusok, amiket minden fiatalnak el kellene olvasnia. :)

Igaz, már nem emlékszem kristály tisztán minden régebbi olvasásomra, sőt, soknak még a címére sem, de abban biztos vagyok, hogy sokat tettek hozzá a személyiségemhez. Kevesebb lennék nélkülük.

Gondolkozz, mielőtt ítélkezel!

Nagyon is igaz.

Mai világunkban sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy úgy alkotnak véleményt az emberek másokról, hogy nem ismerik azok hátterét. Nem egyszer olvastam már ilyet, és ami a legszomorúbb, az az, hogy ezt felnőtt nők, legtöbbször családanyák tették. Nekem is van egy kislányom, sok gyermekekkel kapcsolatos oldalt követtem figyelemmel, de a rengeteg utálkozás, becsmérlés, miegymás után szépen sorban kitöröltem őket, és nem foglalkoztam velük.
Olyan helyet kerestem, ahol ilyen viselkedés nincs, vagy csak alig van jelen. Elszomorított, hogy anyák becsméreltek más anyákat, akik a csemetéikkel kapcsolatban kértek segítséget. Nem tehettek arról, hogy nem tudták az adott kérdésükre a választ. Legalább kérdeztek, és nem követtek el hibát.

Az illusztráción szereplő fiúkat egytől egyig lehet sajnálni.

A magányos fiút, aki egy szál virággal megy a temetőbe, hogy felköszöntse édesapját, akihez már sosem bújhat oda, és aki soha többé nem mesél neki esti mesét. Jómagam lassan betöltöm a harmincat. Idén lesz tizenhárom éve, hogy elvesztettem az édesanyám. Lelkileg nagyon megviselt, és ez olyan dolog, amit a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék. Velem is előfordult, hogy kicsit ittas egyén beszólt. Persze nem tudhatta, hogy de az anyázást azóta is nehezen viselem.

A másik három fiút azért sajnálom, mert nem kapták meg a szüleiktől, vagy azoktól, akik felnevelték őket, azt az alapnevelést, hogy ne ítélj elsőre! Gondolkozz, mielőtt mondasz valamit, mert nem tudhatod, mi zajlik a háttérben. Ha először látsz valakit, vagy többedjére, de nem ismered, ne alkoss róla látatlanban véleményt. Nem tudhatod, miért kopasz, vagy miért jár szakadt ruhákban. Azt sem, miért szült fiatalon, vagy miért vállalt egy újabb gyereket, amikor nem volt miből megélni. Ezerféle dolog rejtőzik mindezen dolgok mögött, sokan mégis csak arra képesek, hogy a szenvedőbe, a földön fekvőbe még egyet belerúgjanak. Ha segíteni nem tudsz, inkább maradj csendben.

Jó ideje kering az interneten egy történet, ami ugyanerre vonatkozik:

„Látod ott azt a terhes lányt? Megerőszakolták... És azt a fiút, aki most írja a háziját ? Egész előző este a barátját beszélte le az öngyilkosságról... Az az ember ott sebekkel? A hazájáért harcol... Nézd azt a punkot a parkban sörözni a haverjaival. Frissen diplomázott az orvosi egyetemen... Ott egy lány agyonsminkelve. Teljesen önbizalom hiányos, ennyi kell neki, hogy szépnek érezze magát... És látod-e azt a zokogó fiút? Az anyja haldoklik... És ott egy lány, aki ócska, riherongy ruhákban jár. A családjának még ennivalóra sem nagyon telik... Látod azt a kövér nőt? Betegségek miatt néz ki így... NE ÍTÉLD MEG AZ EMBEREKET ELSŐ LÁTÁSRA!!! Nem te éled az életüket!!!”