Néhány hete felfigyeltem Judy22 egyik karcára a molyon, melyben arra kért bloggereket, hogy ha kedvük van, válaszoljanak néhány kérdésére. Akadtunk szép számmal, a bejegyzés pedig megszületett. Itt olvashatjátok. :D
Érdekes volt olvasni a sok blogoló válaszát.
Leginkább az tetszett, hogy noha a könyves bloggerek vannak többségben, akadnak, akik más témában írnak, mint pl. a család, gyerekvállalás, meddőség.
Jó látni, mennyire különbözőek vagyunk, azonban összeköt minket a könyvek és/vagy a blogírás iránti szeretet. Hogy örülünk annak, ha visszajelzés érkezik, és ha nincs is még sok követőnk/olvasónk, van valami, amire büszkék vagyunk, amibe beleadjuk a szívünket, lelkünket. Amit mi alkotunk a saját szánkíze szerint, viszont az olvasók igényeihez is igazodva. Törekszünk arra, hogy örömöt szerezzünk azoknak, akik a neten szörfölve, vagy más blogot olvasva jutnak el hozzánk, az pedig már a csúcs, ha akadnak, akik egy véleményen vannak velünk, vagy pont a mi írásunk alapján hoznak meg egy fontos döntést.
A lehetőséget itt is nagyon szépen köszönöm! :)
És most a teljesség igénye nélkül, köszönöm Nektek is, hogy a Ti válaszaitokat is megismerhettem: Alexa, Layla, Cseresznye Virág, Anna, Barbara, Törpilla, Zsófi, Könyv Parfé, Timi, Franny, Judy22

Én is örülök, hogy elolvashattam a válaszaidat! :)
VálaszTörlésZsófi