Agatha Christie: Az elefántok mindenre emlékeznek

Kép  forrása: Moly

Mrs. Ariadne Oliver kifejezetten utálja az irodalmi összejöveteleket, egy nap azonban kénytelen részt vennie egyen. Tart az estétől, és amikor egy akaratos nőszemély – bizonyos Mrs. Burton Cox – leszólítja, már tudja: bár maradt volna inkább otthon. A nő elmeséli, hogy fia elvenni készül Mrs. Oliver keresztlányát. Celia szülei évekkel korábban kettős önygilkosságot követtek el, Mrs. Burton-Cox pedig azt akarja tudni, ki lőtt először. Az írónő azonnal visszautasítja a segítséget, azonban kíváncsisága erősebb, és kitől mástól kérne tanácsot, mint a híres-neves Hercule Poirot-tól.

Régi bűnnek hosszú az árnyéka – tartja a mondás.

Agatha Christie utolsóként megírt Poirot-regénye (is) egy múltbéli gyilkosság felderítését „tűzte ki célul”. Egy pár napos bűntényt sem könnyű felderíteni, pláne egy olyat, ami évtizedekkel korábban történt. Poirot és Mrs. Oliver azonban a legkevésbé sem törődik ezzel. Ki-ki a maga szimatát követve keríti elő egyik elefántot a másik után – vagyis azokat az embereket, akit kapcsolatban álltak a Ravenscroft-családdal akkor, amikor a tragédia történt. A könyv végére pedig (amit sok olvasó laposnak tart) mindenre fény derül.

Igaz, nem mentes a kisebb logikai bakiktól, és néhol már az unalomig ismétlődnek benne bizonyos mozzanatok, de azért korrekt könyv. Utoljára találkozhatunk benne Miss Lemonnal, valamint Ariadne Oliverrel, aki magának Agatha Christie-nek a paródiája.

Miklós Ágnes Kata szavaival: „Igazi értéke viszont, paradox módon, éppen ebben áll: olyan, mint egy kopottságában is lenyűgöző szobor, a tegnapok és tegnapelőttök emlékműve.”