2016. december 27.

Patrick J. Morrison: A Holló hatalmában

2025-ben ​​egy rejtélyes vihar hatására örökre megváltozik a világ. 

Miután kilenc éves, különleges képességekkel megáldott Noszter Ádám szüleit elragadja egy megmagyarázhatatlan fényjelenség, a fiút csupán egyetlen cél vezérli, megtalálni őket mindenáron. Ám sorsa látszólag másra szánja őt: két évvel szerettei elvesztése után tagja lesz egy tíz-tizenkét éves gyerekekből álló csapatnak, akik az időben utazva egy középkori látnok, Nostradamus útmutatásait követik, és az emberiség jövőjének megvédéséért harcolnak egy nagyhatalmú titkos társaság ellen. 

Első küldetésként Ádám vállalja, hogy visszamegy 1844-be, és segít megóvni a híres író-költő, Edgar Allan Poe ellopott levelét a Holló Szövetségétől. Hamarosan azonban kiderül, ellenségei már tudnak érkezéséről… 

A Nostradamus Levelei sorozat nyitó darabja hajmeresztő kalandokon és váratlan fordulatokon keresztül repíti olvasóit a végkifejlet felé, számtalan sejtelmes titokról lebbentve fel a fátylat, miközben a színfalak mögött természetfeletti erők ádáz küzdelme dönti el a világ sorsát. 
Képzeld azt, hogy tizenegy éves időutazó vagy, és rajtad múlik az emberiség jövője! 

Ha nem adod fel, győzhetsz, ám ha veszítesz, örökre a Holló hatalmába kerülsz!

2016. december 20.

Amy Harmon: Arctalan szerelem

Ismertető:

Ambrose ​​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is

Mary Higgins Clark: Téged nem lehet elfelejteni


Ismertető:

A ​​The New York Times No. 1 bestsellerében egy manhattani baleseti sebészt a kisfia szeme láttára ölnek meg egy játszótéren. Öt év elteltével a gyilkos még mindig szabadlábon van.

Amikor Laurie Moran férjét brutálisan meggyilkolták, csak a hároméves Timmy látta az édesapja gyilkosának arcát. Az átható kék szempár még öt évvel később is kísérti álmában Timmyt. 

Laurie-t még nagyobb félelem nyomasztja a gyilkos fenyegetése, amelyet odakiáltott a fiának, miközben elmenekült a helyszínről: Mondd meg anyádnak, ő lesz a következő, utána pedig te jössz.

És az asszonynak most ismét gyilkossággal van dolga, ezúttal egy megtörtént, de megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó tévésorozat producereként. 

A sorozat első részében egy nő húsz évvel korábbi, felderítetlenül maradt meggyilkolása a téma. Az élénk társasági életet élő asszonyt a friss diplomás lánya tiszteletére rendezett gála után megfojtva találták az ágyában. A nagy port kavaró gyilkosság országszerte szerepelt a hírekben, így Laurie biztos benne, hogy az ügy a maga pazar környezetében és az akkori éjszaka vendégeinek közreműködésével sikerre viszi majd a műsort. Ám amikor megkezdik a forgatást Betsy azóta elhidegült barátaival, világossá válik, hogy valamennyiüknek titkai vannak kinek kisebbek, kinek nagyobbak.

És közben rájövünk, hogy az átható kék szempár még mindig figyel.

2016. november 28.

Agatha Christie: Négy színmű


Ismertető:


Agatha ​​Christie rendkívül sikeres drámaíró is volt. Születésének 120. évfordulóján ezzel a kötettel tisztelgünk előtte.


Az egérfogó 

A behavazott, a világtól teljesen elvágott fogadóban megjelenik a rendőrség embere. „Gyilkos van önök között, és megint lecsapni készül!” A híres darab már 57 éve egyfolytában színpadon van Londonban.

A vád tanúja 

Leonard Vole-t gyilkossággal vádolják. Egyetlen ember menthetné meg az akasztófától: a felesége. Ő azonban váratlanul férje ellen fordul. A tárgyalóteremben aztán minden titokra fény derül…

Ítélet 

Ez a darab kakukktojás: noha van benne gyilkosság, gyilkos és bírósági tárgyalás, valójában lélektani dráma. Az ismert tudós tolószékhez kötött feleségével és kettejüket ellátó unokahúgával él. Bár szegények, igyekszik segíteni tehetséges tanítványait. Az egyik tanítvány azonban nemcsak tehetséges, hanem szép, gazdag, fiatal nő is. Mi lehet egy ilyen háromszög (vagy négyszög) megoldása?

Pókháló 

Clarissa Hailsham-Brown, a Külügyminisztérium egyik vezetőjének felesége hullát talál vidéki házuk nappalijában. Sajnos senki nem hisz neki – aztán a hulla is eltűnik. Agatha Christie krimivígjátékot írt Margaret Lockwood, a negyvenes évek filmsztárja számára, méghozzá kiválót.

2016. november 27.

George Cooper: Magánügy



Ismertető:

Milyen lenne egy regénye, ha Rejtő Jenő napjainkban írná meg? Talán ilyen: Csodálatos dolog egy örökség! Főleg akkor, ha van kinek átadni. De ha nincs, az sem baj. Egy tévútra tévedt magánnyomozó, és egy nyugdíjazás címén félreállított detektív csatasorba áll az örökös felkutatásával megbízott lelkes ifjú titánnal, hogy végül – egy észbontóan észbontó nővel kiegészülve – gyökerestül felforgassák a világ ellen szövetkező bűnös elemek életét. Könyvünk hősei – vérfarkas és vámpír rokonok híján – súlyosan sebezhetők, legyen szó akár szerelemről, akár egyszerű ólomgolyókról, nem laknak koporsóban, és a napvilágnál sem porladnak el hideglelős sikoltozás közepette. Jól bánnak a szavakkal, tudnak kávézaccból jósolni, és kis szerencsével bármit képesek túlélni, ami nem halálos. Figyelem! A könyv klasszikusokat is feldolgozó író tollából került ki, ezért nyomokban mondanivalót is tartalmazhat. Kizárólag olvasni tudóknak!

2016. november 25.

Az egérfogó 65. éve


Agatha Christie méltán híres színdarabja belépett a 65. évébe.

1952. november 25-én mutatták be az azóta számos rekordot megdöntő színdarabot az Ambassadors Theatre-ben, ahol 1974. március 23-ig volt látható. Ezután átkerült a St. Martin’s Theatre-be, ami mai napig az otthona.

2016. november 13.

Levia Anne: A múlt ára

Forrás: moly.hu

Ismertető: 

Mit tennél, ha egy nap arra ébrednél, hogy mindent elvesztettél?

Ködbe vesztek az emlékek, oda lett a múltad. Nem tudod kik a barátaid és kik az ellenségeid.

Carolinát, az ismert újságírót, súlyos autóbalesete után cserbenhagyjak. A kórházban emlékek nélkül ébred – mostantól csak az ösztöneire hallgathat. Üldözik, élete veszélyben van, és csak egy valakire számíthat. Vajon visszaszerezhető minden, vagy a szerelem is az emlékekkel együtt veszett el örökre?

Minden feltörő emléke keserédes, és veszelyes irányba űzi. A remény hajtja, hogy mindez a küzdelem megéri.

LEVIA ANNE páratlanul izgalmas romantikus krimije az újrakezdésről, a kitartásról, a reményről, a hűségről, a szerelemről és az igaz barátságról szól, egy olyan korban, amikor ezek a szavak már nem sokat jelentenek.


2016. október 17.

Angela Marsons: Ördögi játszmák



Ismertető:


Alexandra ​​Thorne pszichiáter. Jól menő magánpraxist visz, önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézményben, cikkei jelennek meg szakmai lapokban, intelligens, vonzó; és olyan szabadságot teremt magának, amelyre mindig is vágyott. Egy tökéletes nő, egy tökéletes élet.

Egy napon azonban az egyik páciense gyilkosságot követ el, bosszút áll egy hajdani traumáért. Egy másik páciense majdnem agyonver egy férfit, aki csak megrázogatta, hogy felébressze. Mi történik dr. Thorne betegeivel, hogy ilyen erőszakos cselekményeket hajtanak végre? Mi zajlik egy-egy terápián? És mi lehet az orvos valódi szándéka? 

Kim Stone felügyelő hátborzongató ügybe csöppen, a megérzéseire hagyatkozva, mást lát ott, ahol a kollégái és a felettese csak a maszkot. Egyedül marad: a saját szakállára kezd nyomozni, de talán gyermekkora tragikus eseményei, veszélyes élete miatt egy okos és számító elme számára könnyű préda lehet… 

Kim Stone az Ördögi játszmák történetében ugyanolyan keményen és minden megalkuvás nélkül veszi fel a harcot a bűnnel és a bűnösökkel szemben, mint az Elfojtott sikoly című kötetben. 

Angela Marsons újabb regényét ezúttal is a veszélyes tempó, a pergő szócsaták és az akciódús nyomozás jellemzi. 

2016. október 6.

Holden Rose: Elcserélt nadrágok

Howard Matheu eleinte nem gondolt semmi rosszra, ám egyik furcsaság követte a másikat, míg végül az egész város megbolondulni látszott. Gil nadrágja, Nita kabátja, zombik, egy undok harmadikos és az új ruhaüzlet… Mégis hogyan kapcsolódik össze mindez?

2016. október 2.

Peter Swanson: Egy gyilkosság ára

Kép: moly.hu
Ismertető:


Ha ​​tönkremegy a házasságod, elválhatsz. Néha azonban nem a válás a legjobb megoldás…

Ted egy reptéri bárban összeismerkedik a titokzatos és gyönyörű Lilyvel. Váltanak pár szót, és kiderül, hogy ugyanazzal a járattal utaznak Bostonba, a gépük azonban késik. Néhány pohár martini után már sok mindent megtudnak egymásról, talán többet is, mint kellene: a férfi még azt is elárulja, hogy attól tart, a felesége megcsalja, és tréfásan megjegyzi, a legszívesebben megölné az asszonyt. A vicc azonban komolyra fordul, amikor Lily felajánlja, hogy segít neki megvalósítani a tökéletes gyilkosságot. Vajon tényleg véghezviszik a tervüket? És mennyi az esélyük arra, hogy büntetlenül megússzák? Mekkora árat kell fizetniük egy kósza ötletért? 

Árulás és bosszú – ezek mozgatják Peter Swanson zseniális pszichológiai thrillerének szereplőit. A regényt nem véletlenül hasonlítják a Holtodiglanhoz és a Két idegen a vonatonhoz: a rafinált cselekményszövés fogva tartja, a váratlan fordulatok pedig az utolsó mondatig képesek megdöbbenteni az olvasót.

2016. szeptember 19.

100 éve „született” Hercule Poirot


Agatha Christie neve a legtöbb könyvmolynak ismerősen csenghet. Immár 100 éve, hogy megírta A titokzatos styles-i eset című első detektívregényét, melyben megismerhetjük a világ egyik, ha nem a legkülöncebb nyomozóját. Ahogy Christie, úgy Poirot népszerűsége is töretlen.

E nemes esemény, valamint Christie születésének 126. évfordulójának apropóján álljon most itt kereken száz tény és érdekesség, melyet a rajongók nem biztos, hogy tudtak a zseniális belga nyomozóról.

2016. szeptember 6.

Bogár Erika: Végtelen Mezők Vándora

Fülszöveg:

„Bogár Erika minden itt olvasható novellájában megtalálhatóak a mély érzelmek, az örömök és a fájdalmak, az emberi gyarlóságok, a becsület vagy a becstelenség, és az Olvasó rádöbben: szinte alig létezik mai életünkben olyasmi, ami az idők során képes radikálisan változni. Az önzés, a kegyetlenség, az erőnkkel való visszaélés mindig létezett, és létezni is fog. 

Ám hiába tudatosítjuk mindezt önmagunkban, mégsem érzünk az írónő novelláinak elolvasása után letargiát, legfeljebb némi léleképítő szomorkás ízt, ami ugyanúgy a magasabb szintre emelkedés irányába képes az emberi pszichét fordítani. 

Jobbá lenni, és jobbá tenni másokat és magunkat! –, ez villan elsőnek az Olvasó elé, ha a novellák esetleges burkolt célját boncolgatja.”

2016. július 18.

Matthew Vigo: A végzetes bestseller

Kép: moly.hu
Ismertető: A híres írónő, Crystal Montague jó ideje alkotói válsággal küzd, s kiadója hiába várja tőle a következő bestsellert. Férjével ugyancsak megromlott a viszonya egy argentin szépfiú megjelenése óta.

Így visszavonul spanyolországi villájába új ihlet reményében, de – legutóbbi könyvének címéhez illően – a hőség ellenére társasága mégis dermesztőnek érzi a hangulatot a napos Trafalgar-fok közelében. Végül valóban fagyossá válik a légkör, miután születésnapi partiján férjének rejtélyes módon nyoma vész, s mindenki szemében az írónő az első számú gyanúsított.

Húga balsejtelme tehát beigazolódni látszik, mivel korábban az ismert magánnyomozó, Anthony Noir segítségét kérte. A polinéziai detektív számára többek között az írónő regényének jegyzete jelent majd segítséget a rendkívüli ügy megoldásában.

2016. július 9.

Holden Rose: A fáraó jogara

Kép: moly.hu
Ismertető:

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, de most kapóra jönne, ha tizenkettő lennék. 


Annak is örülnék, ha a múzeumban maradnának a tárgyak, mire odaérünk megnézni őket. Emellett nagyon kellene egy eredeti ötlet a halloweenes jelmezemhez, és igazán elárulhatná valaki, hogy Nitának mi baja van velem…

De azt hiszem, ezekkel a gondokkal inkább megküzdök egyedül, vagy a titkos társaságommal, csak ez a Kheopsz fáraó hagyjon már minket békén! Mert így se nyomozni, se tanulni, se aludni nem tudunk!
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában. 

Mielőtt belekezdesz, fontos, hogy tudd: ez nem mese!

Ez egy detektívtörténet gyerekeknek.

2016. június 26.

Agatha Christie: Három vak egér




Kép  forrása: Moly
Londonban gyilkosság történik: megfojtanak egy idős nőt. A rendőrségnek annyit tud csak, hogy a kérdéses helyen és időpontban láttak egy gyanúsan viselkedő férfit.

Egy Isten háta mögötti helyen Molly és Giles Davis megörököl egy rég udvarházat, és úgy döntenek, fogadót nyitnak. Hirdetéseket adnak fel, és mire észbe kapnak, már érkeznek is a vendégek: egy walesi fiatalember, egy, a kákán is csomót kereső asszony, egy titokzatoskodó őrnagy és egy különc külföldi.

Közben vihar támad, és az egész panziót elzárja a világ elől. Egyszer csak megcsörren a telefon. A berkshire-i rendőrkapitányság főfelügyelője közli Mollyval, hogy elküldte hozzájuk Trotter őrmestert. Az asszony tájékoztatja, hogy lehetetlenség eljutni hozzájuk, de a felügyelő megnyugtatja, hogy küldötte biztonságban oda fog érni. Mikor a rendőr megérkezik, közli a döbbent lakókkal, hogy a londoni gyilkosság elkövetője a fogadóba tart – hacsak nincs máris ott –, és újabb gyilkosságra készül. Hitetlenkedve hallgatják, de amikor egyiküket holtan találják, már nem tudják, megbízhatnak-e egymásban.

2016. május 22.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Kép: moly.hu
Tíz, egymásnak idegen ember érkezik egy Devon partjaitól távol eső szigeten álló házba. Ám megérkezésükkor váratlanul éri őket a hír, hogy a házigazda sehol. Helyette vannak azonban furcsa porcelánfigurák az asztalon; gyermekvers a tíz kicsi négerről a nappali és a szobák falán; és egy hang, mely szembesít mindenkit korábban elkövetett súlyos bűnével. Menni akarnak, de nem lehet. Nincs hová és nincs mivel. Senki nem szabadulhat a szigetről. Legalábbis élve…

2016. május 11.

Új megjelenés – Agatha Christie: Három vak egér

A korábban bemutatott megjelenések sora folytatódik: a napokban a könyvesboltok polcaira került a Három vak egér című kisregény.

Kép forrása: Európa Kiadó



2016. április 25.

Holden Rose: Az ellopott karácsony

Kép forrása: moly.hu
Ismertető:

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és ami most hiányzik nekem, az egy karácsonyi ajándék.

Gillel közösen adtuk volna Nitának, de egyszer csak nyoma veszett. Persze nem magától vált köddé, hanem ellopták!

Ez nem egy szokványos karácsonyi történet, mert kimarad belőle a Télapó meg a csengettyűs zene. Helyette ott lesz a papi, egy zűrzavaros nyomozás és egy szemtelen szellem, akinek valahonnan kulcsa van a kémiaszertárhoz.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.

Mielőtt belekezdesz, fontos, hogy tudd: ez nem mese!
Ez egy detektívtörténet gyerekeknek.

A pillangó


Volt egyszer, hol nem volt, egy gyönyörű erdő. A fák olyan zöldek voltak, amilyeneket szem még nem látott; az ég kékje túlragyogott mindent. A nagy rengeteg közepén egy kis tisztás bújt meg, mely csak úgy roskadozott a szivárvány minden színében pompázó virágoktól. Itt élt Flo, a kis apolló-lepke. Gyönyörű volt, anyukája és apukája szeme fénye. Tehetséges széltáncosként sokra vihette volna, de társai egyre-másra csúfolták, mely addig fajult, hogy egy nap otthagyta a társulatot. Mikor anyukája megkérdezte, miért, hosszas unszolás után így válaszolt:


– Azért, mert folyton csúfoltak a szárnyam miatt.
– Ó, ház ez a baj? Ne foglalkozz velük. Az övéik sem egyformák! – nyugtatta anyukája, de úgy látszott, ez sem segít. Pedig ha valaki, ő mindig fel tudta vidítani csemetéjét, már hernyókora óta. De most még a régi, kedves pillangódal sem derítette jókedvre. – Nem gondolod, kicsi Flo, hogy irigylik a tehetséged, s mivel nem tudnak belekötni a táncodba, a szárnyad miatt bántanak?

2016. április 20.

Új köntösben Agatha Christie regényei

A szemfüles olvasók az Európa Könyvkiadó oldalán rálelhettek szívüknek kedves hírekre.
2016. április 27-én Agatha Christie két népszerű könyve, a Tíz kicsi néger és a Gyilkosság az Orient Expresszen is vadonatúj, ráadásul egyenborítóval kerül kiadásra. Mellettük két nappal korábban, április 25-én a Halál a felhők között jelenik meg, ám míg az első két regényt cérnafűzött, védőborítós változatban, addig ez utóbbit ragasztott kartonált formában foghatjuk a kezünkbe.
Engem a két egyforma borító azonnal levett a lábamról. Tetszik az antik hatás, mintha csak visszarepültünk volna az időben. Egy biztos: a polcomon a helye mindkettőnek. :)
Nektek mi a véleményetek?

  


Kiegészítés: május 25-én, a Halál a felhők között mintájára jelenik meg A barna ruhás férfi. (Erről a könyvről itt írtam.) Íme a borító:




A képek forrása: Európa Könyvkiadó









2016. április 6.

Sarah Addison Allen: A barackfa titka

Kép  forrása: Moly
Ismertető:
 
A harmincéves Willa Jackson az anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli család sarjaként kétes hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még Willa ükapja építtetett, és ami a környék legpompázatosabb otthonának számított – évek óta a hanyatlás és a szégyen jelképe.

Willa megtudja, hogy volt osztálytársa, a nemesi származású Paxton Osgood, kívül-belül fel akarja újíttatni az épületet, hogy első osztályú fogadót alakítson ki belőle. Ám amikor az építkezés közben egy csontváz kerül elő a magányosan álló barackfa alól, rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa események követik egymást.

A véres rejtély minden várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz Willát és Paxtont, akik közösen kénytelenek szembenézni a két család szenvedéllyel és árulásokkal teli történetével, illetve kideríteni az igazságot, ami azóta is hatással van az élők sorsára.

2016. április 2.

Angela Marsons: Elfojtott sikoly

Kép  forrása: Moly

Ismertető:

Ötágú csillagot alkottak a kis bucka körül. Csak ők tudták, hogy a frissen felásott föld sírgödröt takar. A fagyott földet ásni olyan volt, mintha kőbe akartak volna vésni valamit, ezért felváltva dolgoztak. Mindenkire sor került. Mind az ötükre.

Ha felnőtt méretű gödröt kell ásniuk, az tovább tartott volna.

Kézről kézre járt az ásó. Volt, aki tétován, habozva fogta meg, mások biztosabb kézzel. De senki sem ellenkezett, és senki sem szólt egy szót sem. Tisztában voltak vele mindannyian, hogy egy ártatlan életet vettek el, de az egyezség megköttetett: a titkaikat el kell temetni!
Amikor megtelepedtek a sírhanton a szállingózó hópihék, a csoport tagjainak hátán végigfutott a hideg. Aztán ment ki-ki a dolgára: az öt emberalak lábnyomai csillagot tapostak a friss, ropogós hóba.

Elvégeztetett.

2016. február 27.

Holden Rose: Az aranykapu rejtélye

Kép forrása: howard.hu
Gil apukája rendőr főnyomozó. Mielőtt elvitt minket a játékboltba, beugrottunk elintézni valamit a Novotel Hotelbe, de sokkal tovább maradtunk, mint terveztük. Elég kalandosra sikerült 😀

2016. február 22.

Vass Attila (szerk.): A megálló – Miért?

Kép forrása: Írnom kell!
Korábban már írtam, hogy felkértek két antológia véleményezésére. Az elsőről itt olvashattok.

Kíváncsi voltam, ezúttal milyen témákban olvashatok, illetve mekkora hatással lesznek rám az új írók alkotásai.

Ezzel a kötettel is hamar végeztem, noha több írás került bele, mint a másikba. Eleinte úgy terveztem, hogy az előzőhöz hasonló koncepció alapján készítem el a posztot, majd arra jutottam, hogy megpróbálok átfogóbb képet alkotni. Tudván, hogy nem szép dolog egy antológiáról úgy írni, hogy csak egy-két novellát emelünk ki, végül az alap elhatározáshoz tértem vissza: vagyis egyesével mondom el rövidebb-hosszabb véleményemet az alkotásokról.

2016. február 20.

Jonathan Stroud: A sikító lépcső este

Kép  forrása: Moly
Ismertető:

Amikor a holtak visszatérnek, hogy élőkre vadásszanak, a Lockwood és Tsa. színre lép…

Ötven éve már, hogy az ország járványszerű kísértetjárástól szenved. A szellemek okozta bajoknak számos ügynökség igyekszik elejét venni. Lucy Carlyle, az ifjú és tehetséges ügynök, bár szép karrier reményében érkezik Londonba, egyszerre a város legkisebb és legpechesebb ügynökségének csapatában találja magát, melyet az igéző mosolyú Anthony Lockwood vezet. Miután egy ügyet végzetesen elszúrnak, az ügynökség léte veszélybe kerül. Hamarosan adódik egy utolsó esély a cég megmentésére, ám ehhez el kell tölteniük egy éjszakát Anglia kísértetek által legsűrűbben lakott házában. És megúszni élve.

Feszültség, humor és elképesztően vad kísértetek. A sikító lépcső esete egy hátborzongató sorozat első kötete. Történetek egy városból, amelyben szellemek garázdálkodnak. Az éjszakáid már sosem lesznek a régiek…

2016. február 17.

A nap bloggere voltam

Néhány hónapja csatlakoztam egy csoporthoz, a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségéhez, ahol majd’ minden napra jut egy-egy blogger. Én február 13-án kerültem sorra. Lássuk hát, a többi blogger/blogkedvelő milyen kérdéseket tett fel nekem. :)

2016. január 25.

Vass Attila (szerk.): Az alkotó ember – Képekbe dermedt világok

Kép forrása: Írnom kell!

A napokban felkérést kaptam, hogy az Írnom kell! blog két, eddig megjelent antológiájáról írjak véleményt. Örömmel vállaltam a feladatot, mert szeretek új íróktól és új műfajokban olvasni. Itt mindkettő adott volt.

Azt már a kötet elején leszögezik, hogy amatőr írók műveiből szemezgethet a vállalkozó kedvű olvasó, viszont a művek nem estek át szerkesztésen. Úgy gondolom, ez bizonyos esetekben megbocsátható. Egy szerkesztő sok időbe és sok pénzbe kerül.

2016. január 1.

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

Kép  forrása: Moly
Ismertető: A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést. 

Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait. 

Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.