2014. március 23.

Antológia és más


Szép napot, Drága Olvasóim! :)

Igaz, ma ugyan kicsit szelesebb az idő itt Dél-Somogyban, de azért ki lehet egy kicsit mozdulni. :)


A Facebook-oldalamon már írtam, de megteszem itt is: megkaptam az értesítőt, április végéig kell leadnom 10 A/5-ös oldalterjedelmű szöveget, ami bekerül a Holnap Magazin várhatóan júniusban megjelenő antológiájába. (Ebbe a kötetbe azok írásai kerülnek be, akik vagy a Tollforgató, vagy a novellapályázaton zsűrinyertesek lettek..) A címe még nem ismert, ahogy a borító tervezője sem, de amint kiderül, jövök az infóval. Három írásom (A fűzfa, A hang, Romantikus találka) eddig 5 oldalt tesz ki, még ennyit kellene írnom, az idő pedig vészesen fogy.



Egyszóval unatkozni nem fogok. :)
Teljen jól a hétvégétek!

Puszi, Andi


2014. március 16.

Zsűrinyertes lettem! :)

Tegnap este lehullt a lepel a Holnap Magazin februári zsűrinyerteseinek nevéről, és határtalan boldogsággal jelenthetem, hogy a Tollforgató kategóriában a beérkezett 16 írásból az enyémet találták a legjobbnak az ítészek!

Remélem, néhányan velem együtt örültök. Sokat jelent a támogatásotok, biztatásotok, s az, hogy itt vagytok velem.

Számomra ez hatalmas öröm és elismerés, és szeretném megosztani veletek. Nem dicsekvésképpen, hanem mert minden egyes olvasóm fontos számomra.

Ez a „díj” bizonyíték arra, hogy jó és igényes az, amit írok, valamint mutatja, hogy megéri egyedi történetek írni. Sokan biztosra mennek és inkább sablonos eseteket vetnek papírra, más-más megformálásban. Úgy álltam neki ennek a történetnek, hogy tudtam, mást szeretnék adni. Sikerült! :D

Meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy itt is megköszönjem a HM zsűrijének, hogy az én Romantikus találkámat választották!

Aki még nem olvasta, az megteheti, ha ide kattint.

További szép hétvégét kívánok Mindenkinek! ;)


Andi

2014. március 14.

A hang


A fák ágai vad táncot jártak, morajlott az ég, dörgött és villámlott. Az egyre kövéredő esőcseppek ritmusosan koppantak cserépen, autón, reklámtáblán. Esernyő nyílt, taxi-ajtó csapódott, esőkabát suhogott, rohanó léptek zaja hallatszott a zsúfolt utcán. Ő azonban nyugodtan sétált. Néha megállt egy-egy pillanatra, körülnézett, aztán az éjsötét ég felé emelte tekintetét, hagyva, hogy a víz lemossa ráncos arcáról az élet porát. Megborzongott, majd az aluljáró felé vette az irányt.

A nap a végéhez közeledett, neki azonban csak most kezdődött igazán. Az éjszakai élet ébredezett a zord időjárás ellenére is. Az emberek – akár a heringek – összezsúfolódva, nagy halomként csordogáltak le a lépcsőn a menedéket nyújtó föld alatti csarnokba. Jórészt fiatalok próbálták birtokba venni, akik igyekeztek kiélvezni, hogy eljött a hétvége. Mit sem törődtek a tomboló viharral. Egy vágyuk volt csak: kikapcsolódni.

Elhelyezkedett a kopott reklámtábla előtt, mely a jobb napokat is megélt vastag falon terpeszkedett a lejárat mellett. Tokjából kiemelte féltőn óvott hegedűjét és senkitől sem zavartatva játszani kezdett. A gyönyörű muzsika betöltötte a zajos teret, s csak hullámzott, hullámzott végig a folyosón, némán belopakodva az emberi szívekbe-lelkekbe.

Játékáért cserébe sosem várt jutalmat. Más cél vezette. Nem azért választotta mindig a napnak azt a szakát, mert akkor többet kereshet, hanem mert így tudta elérni a legtöbb embert. Ugyan örült, ha néha egy kis apró megcsörrent a tok aljában, de azt inkább hajléktalanoknak adta, hogy kevéske élelmet vehessenek rajta, s reményteljesebben kezdődjön a másnapjuk. Magának megvolt mindene, mindössze arra vágyott, hogy zenélhessen.

Az alatt az idő alatt, míg hangszerén keresztül tolmácsolta üzenetét, csend telepedett az aluljáróra. Még a suhancok is elnémultak; gördeszkáikat hónuk alá csapták, fülhallgatóik hanyagul lógtak a nyakukban. Az akkor, ott körülötte állókat rabul ejtette a dallam. Akartak, de képtelenek voltak mozdulni. Valami a lelkük mélyén azt súgta nekik, ha tovább mennek, páratlan csodától fosztják meg magukat.

S így is volt.

Úgy élt és halt, hogy senki sem ismerte, mégis mindenki. Rejtély övezte nevét, s azt, honnan jött, de mindig tudták, hol lesz másnap éjjel. Ő volt a hang a lélek sötétjében. Az, ki minden áldott nap elültette emberek tucatjaiban a csoda csíráját. S hogy fakadt-e belőle rügy, már nem rajta múlt.
***

 Ezt a novellát a Sötétben a hangok c. pályázatra írtam, de sajnos nem kérték közlésre. Így most megmutathatom Nektek! :) Nyomtatásban megjelent itt.

2014. március 10.

Pályázatok és hírek


Ma járt le a határideje egy pályázatnak, amire neveztem egy, a blogra még fel nem került írásommal. Ezt a Liget folyóirat hirdette meg, Sötétben a hangok címmel. Egy csoporton belül többen is megpróbáltuk, de eddig mindössze egy ember jelezte, hogy elfogadták az anyagát – bár neki nem ez az első, így otthonosabban mozog a kiadó berkein belül, ergo jobban tudja, milyen típusú írásokat várnak. Sok konkrétumot nem adtak meg, én egy 2400 karakteres novellát adtam be. Mára vagy holnapra várom a választ. Drukkoljatok! :)

A Holnap Magazin oldalán tegnapra ígérték a zsűrinyertesek kihirdetését, de még nem tudni, kik lettek a szerencsések. Itt minden pályázó esélyes, függetlenül attól, nyert-e a szavazás során vagy sem. Szóval: drukk ismét! :)

A készülő regényemhez kerestem bétákat, szerencsémre többen is elvállalták: korukat és nemüket nézve vegyesen. Erre is érdemes odafigyelni, ha nem konkrét közönségnek írsz, hisz ami egy férfinak tetszik, nem biztos, hogy egy nőnek is fog, vagy egy fiatalabbnak lehet, hogy bejön, de felnőttnek nem. A jelentkezőknek körülbelül a fele már írt javaslatokat, eddig pozitív irányba dől a mérleg, de kivárom, mit szólnak más korosztályhoz és nemhez tartozók.

Szép napot mindenkinek! :)

Andi


2014. március 3.

Sabine Durrant: A hátam mögött


Kép  forrása: Moly
Élvezettel vetettem bele magam a könyvbe, kézhez vétel után rögtön bele is fogtam. Az ismertető megragadott, igazi kihívásnak éreztem az ajánló azon mondatát, miszerint „Minden adott benne, hogy az olvasó megfejtse, ki volt a tettes, de mégsem jön rá.” Nem tudom, ezt ki írta, de tévedett. Én rájöttem, és – többek között – ezért hatalmasat csalódtam.

Már a könyv első 1-2 fejezete után, mikor megismerjük a főbb szereplőket, írtam magamnak egy listát, kik lehetnek az elkövetők. A tényleges tettest írtam az 1. pontba. Valahogy adta magát a fülszöveg alapján.


2014. március 1.

Romantikus találka


A nap lassan bukott alá a park mögött, narancsos fénye megvilágította a kis tó tükrét. A tavirózsa levelén unottan ülő béka álmosan pislantott, majd nagy csobbanással eltűnt a víz mélyén. Lágy szellő lengedezett, táncolt a fák ágaival, majd tovaszökkent, hogy fodrokat mintázzon a langymeleg vízre. Ekkor tűnt fel ő, jobbján ápolatlan keverék kutyussal. Koszos, szakadt ruhában, hátán ócska hátizsákkal lépdelt, majd körülnézett és letelepedett egy közeli padra. Várta, hogy besötétedjen, hogy egyedül lehessen gondolataival. Táskája mélyéről száraz kenyércsücsköt halászott elő: letette a kutya elé a földre, aki azonnal nekilátott kései, szerény vacsorájának. Ő maga egy ideig csak nézte a naplementét, a fészkeik felé szárnyaló madarakat, majd egy régi könyvet emelt ki holmijai közül. Az utcai lámpa megvilágította a kopott borítót, melyet műanyag fólia ölelt védelmezőn. A lapok sárgák, pecsétesek voltak már; az élet pora és oly sok emléke köszönt vissza róluk. Romantikus találka – ez állt a kemény fedlapon. Sokatmondónak tűnt, és az is volt. A férfi, amikor először találkozott vele, majdnem visszatette a kihalt pályaudvar padjára, ahol találta, hiszen biztos volt benne, hogy unalomig ismételt történetet rejt. Azonban ügyetlenségében kiejtette kezéből, mire a könyv tompa puffanással esett a peronra, majd szétnyílt valahol a közepén. Elég volt egy pillantást vetnie az elé táruló sorokra, azok máris magukba szippantották. Az azóta eltelt tíz évben le sem tette: amint elolvasta az utolsó szót is, már lapozott is az elejére. Mióta magánál hordja, már vagy százszor járt a zöldellő réten, a szegény, hontalan vándor porlepte cipőjében, hogy a végső fejezetben a nap utolsó sugarával nyugovóra térjen kedvese ölelő karjai között.



Nyomtatásban megjelent itt.