2018. február 3.

Félelem – Egy történet három szemszögből

1.  Már megint késik. Ezt utálom a munkámban. Tőlem megkövetelik, hogy precíz és pontos legyek, de ugyanezt már nem tudják velem szemben is megtenni.
Drága, égszínkék szemű Lisám. Ma végre véget ér minden szenvedésed. Vigyázni fogok rád, ha engeded.
Vajon hogy fog reagálni a boríték tartalmára? Félek. Butaság, mégis így érzem. Na tessék, már én is remegek, pedig nincs is veszteni valóm… Baromság, dehogy nincs. Nem is kicsi. Mikor is szerettem bele? Talán mikor először lépett az irodámba. Nem volt kifejezetten karcsú, mégis megbabonázott. Az egész lénye, a kisugárzása. Ó, itt is van. Végre! Most vagy soha. Átnyújtom neki a borítékot. Ő remegő kézzel nyitja ki, és potyognak a könnyei, pedig még nem is látta a képeket. Pár perccel később megkönnyebbülve borul a vállamra, majd zsebre teszi a dokumentumokat, és elindulunk a jövő felé.