2014. február 26.

A várva várt könyv

Ma kézhez kaptam Sabine Durrant A hátam mögött című könyvét. Már nagyon vártam. Ha kivégeztem, jövök egy kis elemzéssel. Remélem, lesz olyan izgalmas, mint amilyennek ígérik. :)

Íme az ajánlója:


„Ma reggel egy holttestre bukkantam. A rendőrség hamarosan letartóztat. Innentől kezdve darabokra hullik az életem.”


Gaby Mortimer televíziós műsorvezetőnő Londonban él a férjével és a kislányával. Sikeres, gazdag, elfoglalt ember, aki egyszerre próbál jó anya, szerető feleség és elismert riporter lenni. Egyik reggel egy női holttestet talál futás közben a parkban, és kihívja a rendőrséget. Nem telik el sok idő, és teljesen váratlanul őt kezdik el gyanúsítani a gyilkossággal. Vajon ki az ismeretlen áldozat? Miért van a megölt nő lakásán egy olyan számla, amelyet a műsorvezetőnő bankkártyájával fizettek ki? Véletlen vagy szándékos, hogy a meggyilkolt nő a fiatalkori Gabyra hasonlít? Mit titkol előtte a bébiszitter? És miért kell Gaby férjének hirtelen távoli üzleti útra utaznia ahelyett, hogy a felesége mellett maradna?
A nyomok egyre inkább a műsorvezetőnő ellen szólnak, és Gabynak rá kell jönnie: híres emberként ugyanúgy pillanatok alatt összeomolhat az élete, mint bárki másnak.


2014. február 25.

Időhiány

Írnom kellene, de az idő valahogy sosem elég rá.
Jelenleg három pályázatra szánok egy-egy írást, ebből kettőt még meg sem írtam. :( A félkész írást ki kellene egészítenem, majd miután ez sikerül, kinyomtatni és postára adni. Igen, postára. Vannak még kiadók, akik nyomtatott változatban várják a beérkezett pályaműveket – ez is ilyen. A függőben lévő két pályázat határideje lejár a héten: az egyik csütörtökön, a másik pénteken. Nem tudom, mikor lesz időm belefogni ezekben, de remélem, hogy menni fog. De nem fecsérlem tovább a szót, inkább bele is vágok. :)

2014. február 18.

Olvasói aktivitás, avagy a vélemények és a kritikák fontossága



Mivel a napokban a Penna oldalán kiválasztott lett az írásom, lehetőséget kaptam, hogy egy megadott témában cikket írjak. Örültem a felkérésnek, hiszen nagyon sok kezdő író szontyolodik el, mikor látja, hogy nem olvassák és véleményezik. Remélem találtok benne hasznos dolgokat. :)

2014. február 15.

Eredményhirdetés – Egy szó, ezer történet (Penna)


Ma délután eredményt hirdettek a Pennán a legutóbbi gyakorlati feladat kapcsán, és… és… kiválasztott lettem! :) Olyan nagyon-nagyon örülök neki! :)))

Íme a Penna-nyertes írás:



A fűzfa



A fűz csendesen nézte a szellőt, ahogyan merészen szelte a levegőt, hogy csak néha álljon meg egy-egy fűszálnál, hogy csókjával megtisztelje, aztán ússzon tovább a mező felett. Vadvirágok, búzakalász, pillangó, madár… mind táncpartnerei lehettek pár percre. Legjobban azonban az ő ágai örültek, mikor a langyos szellő keringőzni hívta. Szerelmük tiszta volt, őszinte, és az idők kezdete óta tartott, noha a fűz tudta, hogy a szél kiváltságosabb helyzetben van nála: odamegy és akkor, amikor csak akar, nincs helyhez kötve, mint ő maga.
Napról napra keserédesebben nézte végig, ahogyan kedvese kacérkodik a nefelejccsel és a kukoricával, vagy ahogyan együtt úszik a sárgarigókkal. Tudta jól, nem láncolhatja magához örökre, mégis, ilyenkor hatalmas szíve elvesztette egy darabját. Új ágai, és azok leveleinek születése ugyan boldogsággal töltötte el – ahogyan az anyát a gyermekéé –, de hiányzott neki a társ, aki örökké vele marad, aki sosem hagyja el. Hiszen a levelek elsárgulnak és lehullanak, az ágakat pedig letörheti egy hevesebb vihar.
– Hát senki nincs, aki társául választana?
Néma kiáltását először a nap hallotta meg.
– Én veled vagyok. Melegítelek, ha fázol.
– De te sem ragyogsz fent az égen állandóan. Éjjelente máshol jársz, más valakire veted sugaraid, más orcáját simogatod. Nekem olyan valakire van szükségem, aki éjjel-nappal mellettem van és sosem hagy el.
Később nekieredt; az eső cseppjeivel küldte el a fűznek válaszát:
– Apró csókokat lehelek rád és leveleidre, megfürdetlek, ha a szél az erdők-mezők porával bepiszkít.
– Hálás is vagyok érte neked, de te sem hullajtod cseppjeid örökké – szomorodott el még jobban a fűz. Ekkor különös hangot hallott, valahonnan mélyről, a gyökerei felől.
– Akkor reám van szükséged – szólt a föld. – Nem látod, drága, kicsi fűz, hogy mennyire szeretlek? Etetlek, ha éhes és itatlak, ha szomjas vagy. Táplállak, mert fontos vagy nekem. Szorosan ölelem gyökereid, hogy a vihar ne szakítson el tőlem, bármennyire is haragos kedvében van. Örökké veled vagyok, minden pillanatban.
A fűz kérges testét melegség járta át, szíve újra egy darabban dobogott, mert már tudta, hogy létezik a feltétlen, igaz szeretet.


Nyomtatásban megjelent itt.

2014. február 14.

Első kritika a blogról :)


Megérkezett az első kritikám:



„…eddig is nézegettem már, olvasgattam olykor. Elmentettem azon blogok közé is, amiket nyomon követek időközönként :) Ha külsőségekből indulunk, nem túlbonyolított sablont használsz, mégis igényes, hangulatos az oldal, jó betérni és nálad maradni. A bejegyzések mind-mind téged tükröznek, az érdeklődési körödet, de mégis bevonod az olvasókat, ahogyan megosztod a gondolataidat, híreket, információkat, melyek másoknak is érdekesek lehetnek és felkelthetik az érdeklődésüket. Láttam, hogy olvashatunk tőled írásokat, olykor megosztasz egy-egy újdonságot az Aranymosás oldaláról és nagyon kedves volt tőled, hogy még a Pennán történő dolgokról is említést teszel. :) Tanulságos, informatív, érdekes dolgokról írsz, amiket jó elolvasni, nyomon követni.”



Nem lehetek elég hálás érte Szattinak, a Penna bloggerének, hiszen a véleménye azt tükrözi, jó és igényes, amit csinálok. Ez pedig hatalmas öröm számomra. :) Itt is köszönöm Neked, Szatti! :)

2014. február 10.

Ez+az plusz kritika



Penna meghosszabbította az aktuális gyakorlati feladat határidejét: február 13. (csütörtök) éjfélig lehet még írásokat beadni. Eredményhirdetés február 15-én.

Érdekes, tanulságos cikket olvashatsz a kritikaírásról az Aranymosás oldalán.

Bevallom, az egyik kritikámnál azt hittem, egyedül vagyok a véleményemmel, de megnyugtattak, hogy valós hibákra hívtam fel a figyelmet. Így egy kicsit könnyebb lett a szívem, féltem, hogy túl kritikus és bántó voltam.


Ha kritikát írok, fontos számomra, hogy őszinte legyek, anélkül, hogy megbántanám az írót. Évekkel ezelőtt, mikor először mutattam meg egy-két oldalon az írásaimat, rosszul estek a negatív kritikák. Azonban ahogy egyre többet olvastam, rájöttem, hogy nem bántásnak szánják, mindössze felhívják a figyelmem a kisebb-nagyobb hibákra, amiktől hemzsegtek akkoriban a kezem közül kiadott novelláim. Van, amihez azóta sem nyúltam, viszont többet átdolgoztam és -javítottam, s azt kell mondjam, így sokkal szebbek. :)

Eleinte nehezemre esett megfogalmaznom, mit is mondanék egy-egy novella vagy regényrészlet kapcsán, de később belejöttem. Igyekszem felhívni az író figyelmét a szembeötlő hibákra, mint a szóismétlés és/vagy helytelen fogalmazás. Ezekről rengeteg írástechnikai cikk található a neten, érdemes elolvasni őket. (Erre a célra ajánlom a Boncnokot.)

Számomra a legnagyobb hibát a „volt” szó használata jelentette. Erre azóta is nagyon kell figyelnem. De ha kellően ügyelünk rá, akkor számos módon át lehet írni a mondatokat, így kiirtva a felesleget. Akadt olvasóm, aki – miután vagy nyolc „volt”-ot számolt össze egy rövid bekezdésen belül –, nem is olvasott tovább. Tökéletesen meg tudtam érteni.

Más hibájából tanulunk a legtöbbet. Ez nagyon igaz, az írásban meg még inkább. Minél többet olvassuk mások műveit, annál jobban szembeötlenek a magunk által elkövetettek. Ez nem arról szól, hogy más szemében a szálkát, a magunkéban a gerendát sem. Tulajdon művünkkel szemben elfogultabbak vagyunk, néha nehezen megy az elvonatkoztatás, és nem azért nem találunk benne hibát, mert nincs. Pusztán nem vesszük észre, mert már szinte kívülről fújjuk a bekezdéseket.

Kritikák által fejlődhetünk: akkor is, ha adjuk, akkor is, ha kapjuk. Ezért, Kedves Olvasóm, akár amatőr író vagy, akár nem, arra buzdítalak, ha olvasol valamit, mondd el a véleményed. A szerző számít rá, a fejlődését szolgálja. De vigyázz! Ne legyél bántó, ne sértsd meg szándékosan, ügyelj a választékos szóhasználatra. És csak is őszintén! ;)

2014. február 4.

Interjú – Szirtes Tamás

Korábban említettem hogy az írás mellett különösen kedves számomra az interjú-készítés, és éppen dolgozom egy újon. Nos, a mai napon végre elkészült és – úgymond – teljes pompájában ragyog. :)

Szirtes Tamás rendezőt az És már senki sem című, a Játékszín színpadán február 15-én bemutatásra kerülő Agatha Christie-színdarab kapcsán kérdeztem rendezésről, előkészületekről, változtatásokról és magáról a krimi királynőjéről.


Már csak néhány napot kell aludnunk, és a Játékszín bemutatja Agatha Christie klasszikusát, az és már senki sem…-et. Ennek apropóján készítettem interjút Szirtes Tamással, a darab rendezőjével. A megvalósulásért külön köszönet illeti Győrfi-Forgács Beátát.

2014. február 1.

Segíteni jó!


Kihirdették az Értékelj és értékelnek! verseny eredményét az Aranymosás oldalán. Izgatottan várom, milyen lesz Janet Taylor szerkesztése, hiszen sok hibára felhívják benne az ember figyelmét – amennyiben van benne – továbbá az igazán jó dolgokat is kiemelik.

A mai nap folyamán felkerülnek a Holnap Magazin oldalára az új pályázati és tollforgató novellák, köztük az enyém is. Viszont az eredményhirdetésig nem árulom el, melyik az, mivel nem szeretnék senkit sem befolyásolni.

És most egy kicsit más téma, amiről ténylegesen szól ez a poszt:


A héten olvastam egy családról, ahol végtaghiánnyal született a kisbaba. Kitették őket az albérletből, nagyon sok holmijukat pedig nem kapták vissza. A segítő szándékú megjegyzések mellett töméntelen sok bántó hozzászólás érkezett az oldalon, melyben nem csak a családot, de a kisbabát is szapulták, bántották. Az anya kérésére azóta a bejegyzést törölték. Szerény véleményem szerint, mellyel nem vagyok egyedük, inkább a rosszindulatú személyeket kellett volna letiltani az oldalról.

Tudtam, hogy vannak gonosz emberek, de annyira, hogy egy beteg kisbabát bántsanak? A kis drága, aki mellesleg gyönyörű, semmiről nem tehet! Szomorú, hogy rengeteg embert más szenvedése nem érdekli, csak a sajátja. Az addig rendben is van, hogy sok család küzd egészségügyi, anyagi gondokkal, de ez nem jelenti azt, hogy bele kell rúgni a már amúgy is földön fekvőkbe. Ha nekik nem jó, másnak se legyen? Rossz hozzáállás, és sajnos, mára ez már divat lett kis hazánkban. Egyre több az önző, másokra tojó ember. Ha az ilyen nem tud segíteni, vagy ami biztosabb, nem akar, akkor menjen tovább és MARADJON CSENDBEN! Voltam tagja pár oldalnak, de pont az ilyen hozzászólások miatt léptem ki, mert napi szinten folyt a szardobálás, és minden héten több olyan kiírás volt, akik a szerencsétleneket, tudatlanokat védte. Miért bántják egymást az emberek? Ezt nem tudom felfogni. :'( Látatlanban alkotnak véleményt, amikor fogalmuk sincs a valódi okokról. Ne ítélj, hogy ne ítéltess! A saját szegénységi bizonyítványukat állítják ki ezzel. Talán ők találták fel a spanyolviaszt? Mindenben tökéletesek? Mintafeleségek/-anyák/-férjek/-polgárok? Egy fittyfenét!

Viszont: amit meg akartam veletek osztani az az, hogy tegnap délután útnak indítottam egy csomagot a pici fiúnak és a családjának. Külön jó érzés volt, hogy a férjem is támogatott benne, nem kérdőjelezte meg a döntésem, hiszen nekünk is van egy kislányunk. Akit érdekel, melyik családról van szó, az nézzen be ide.

Ha gyermeked születik, átértékelődik minden. Fontossági sorrendek változnak, és másképp tekint(h)e(t)sz dolgokra, emberekre, életekre, sorsokra. Szomorú, hogy akinek a vagyonából Dunát lehetne rekeszteni, a kisujját sem mozdítja, viszont az, akinek minden fillért be kell osztania, zokszó nélkül segít, mert pontosan tudja, mit élhet át az a másik család.

Amikor az anyával beszéltem, érződött a hangján, hogy kellemetlen neki a szituáció. Szerencsére nagyon sokan felajánlották a segítségüket, és nem is tudott konkrétumokat említeni. Már csak abban bízom, hogy az ígérgetésekből tettek lesznek.

Segíteni jó! S ha nem sokkal, és nem is mindenkinek, de ti is tudtok, tegyétek meg! :)


Szeretettel, MEL