2018. február 26.

Írói pályázatok, avagy az első tollvonástól a publikálásig

Amikor az ember (gyermeke) írni kezd, akaratlanul is eszébe jut, de jó lenne, ha egyszer kiadnák a könyvét. Vagy ha nem akarunk ennyire előre rohanni, akkor egy hozzá értő ember őszinte véleménye mindenképpen jólesne. Az írókat összegyűjtő weboldalakon azonban sokszor nem kapunk megfelelő mennyiségű vagy minőségű kritikákat.

A digitális világ megjelenése óta egyre több pályázattal találkozunk az interneten. Az online magazinoktól kezdve a könyvkiadókig végtelen számú lehetősége van az írópalántáknak a megmérettetésre. Mindenféle műfajban, versben vagy prózában, rövidebb vagy hosszabb terjedelemben… a sor végtelen.

Ezekre legtöbbször kezdő írók – olyan – műveit várják, amik még nem jelentek meg, sem online, sem nyomtatásban. Tehát célszerű friss művekkel jelentkezni, amit még a saját blogunkon sem tettünk közzé.

A legtöbb pályázaton online vagy nyomtatott publikálási lehetőséget lehet nyerni, vagy éppen ajándékcsomagot, és nem ritka az sem, ahol ezek mellett anyagi juttatás is üti a szerző markát. Az internetes és e-könyv megjelenés tény és való, több emberhez eljut, mint a papír alapon kiadott könyv, de az mégis más: kézzel fogható, igazi, maradandó. Én előnyben részesítem azokat a lehetőségeket, ahol nyomtatásban lehet megjelenni, mert végül is sok írónak ez a legnagyobb álma. És egy kötetben szerepelni másokkal, már majdnem olyan, mintha saját könyvünk lenne. Én így tekintek arra a két antológiára, amiben eddig írásaim jelentek meg, és nem titok: mind a kétszer pályázaton nyertem a publikálást (ugyanazon az oldalon).

Elárulom azt is, hogy hol. A Holnap Magazin oldalán. Itt folyamatosan, havi szinten van lehetőség arra, hogy megmérettessük az írásunkat vers és novella kategóriában. (A Pennán kívül ezt az egy oldalt ismerem, ahol ilyen rendszerességűek.) Mindkettőn belül két lehetőség van: vagy adott címre kell megírni a verset/történetet, vagy megkötés nélkül.

Lejjebb elárulom a titkom, mert hiszem, hogy ez (is) segített.

 

Mire figyelj egy pályázatnál

Van, aki ösztönből jól ír, és csak minimálisan kell javítania az írásán később, és van, akinek szenvednie kell. Nem jöhet a siker rögtön az elején, nem állhatunk neki így. Kell az alázat, és semmiképp sem szabad elbíznunk magunkat.

Egy mű esetén legfontosabb szerintem a jó témaválasztás – persze sok kiíró szab erre irányuló feltételeket, de van, ahol nincs megkötés –, és a megfogalmazás. Az, hogy egy adott témára nem olyan történetet írunk, amilyet mindenki más, sorsdöntő lehet. Például: a szerelem témára tízből nyolcan (ha nem kilencen) biztosan férfi-nő kapcsolatról írnak. A szeretetnél már nagyobb eséllyel lesznek olyanok, akik pl. szülő-gyerek vagy testvéri kapcsolatról írnak. De nem szabad itt megállni. Gondoljátok tovább. Ma már nagyon sokan vannak, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Ezzel is lehet már egy csavart vinni a cselekménybe. Vagy: egy korábbi pályázatnál a cím „Romantikus találka” volt. Elsőre a már fent említett férfi-nő szituáció jut az eszünkbe, csak más-más körítéssel. Én megcsavartam, és egy könyv címe lett. A szeretet esetében pedig: növények, állatok is szerethetnek, sőt, tárgyak is. (Erre a témára íródott négy éve az egyik gyakorlati feladatom itt a Pennán (Egy szó, ezer történet /A fűzfa/). Az írói fantázia határtalan.

Már azzal ki fogtok tűnni a sok pályázati anyag közül, hogy nem a megszokott, sok esetben várt módon írjátok meg a verset/novellát. Ha a zsűri látja, hogy el tudtok rugaszkodni a biztostól, már nagyobb esélyetek lesz. (Persze ugyanolyan fontos a nyelvezet, a helyesírás, a pályázati kiírásban szereplő kritériumok betartása is.) Garancia persze sosincs, de én hiszek abban, hogy merjünk újulni és kockáztatni.

Nem mindegy az sem, milyen hosszú a mű. A legtöbb esetben megszabják a terjedelmet, célszerű ezen belül maradni. Ugyanakkor egy hosszú írás is lehet olyan unalmas, mint egy rövidebb tartalmas és sokatmondó.

Akadnak fizetős pályázatok is, amivel az adott (online) magazin/kiadó további munkáját, vagy épp adott esetben a nyertes műveket tartalmazó kötetek legyártását teszik lehetővé. Én személy szerint ezek fölött nyugodt szívvel siklok át. (Az megint más lapra tartozik, ha maga a pályázat ingyenes, és a nyertes ajándékkötetet kap, de a további példányokat meg kell vásárolni.) Jobban szeretem az ingyenes pályázatokat, és amikor idő, de főleg ihlet engedi, részt is veszek rajtuk.

A szárnyaikat épp csak bontogató palánták közül sokan persze félnek a pályázatoktól, és ez normális. De ha olyan a kiíró oldal, rengeteget lehet tanulni is. Bizonyos oldalakon lehetőség van arra, hogy már meglévő írásokat közzétegyenek, amiket a tagok véleményezhetnek. Minél többet gyakorol valaki, és persze ha megfogadja a tanácsokat, annál több tapasztalatot szerez, és idővel gördülékenyebben, magabiztosabban fog írni.

 

Mennyit számít a tapasztalat


Felmerülhet a pályázókban a kérdés: kinek van nagyobb esélye? Egy kezdőnek vagy egy tapasztaltabb, sok éve író személynek? Azt hiszem, ez nem számít olyan mértékben, mint sokan gondolják. És nem is szabad, hogy így álljanak neki a pályázatnak. Nem szabad úgy felfogni, hogy én kezdő vagyok, nem érhetek el sikereket. (Élő példák például az Aranymosáson nyert szerzők, akiknek sokszor már az első könyvük kiadásra került.)

Sokak példája bizonyítja, hogy nem lényeg, mióta ír az ember: ha a zsűrinek tetszik az írás, akkor nyerhet. Az élettapasztalat persze lényeges lehet, elvégre egy idősebb pályázó, aki több mindent megélt, hitelesebben tudja ábrázolni azokat az időket, amiket egy jóval fiatalabb csak kellő utánajárással. Persze zsűrije válogatja, kinek szavaz bizalmat. Van, ahol a tapasztaltabb, múlttal rendelkező íróra voksolnak, mert „ő már letett valamit az asztalra”, szemben a fiatallal, akinek „még van lehetősége”. De nem szabad, hogy ez eltántorítson bárkit is pályázatoktól, mert nem minden zsűri egyforma. Van, aki az újat, a frisset keresi, és nem érdekli, mit ért el a pályázó. Mert nem biztos, hogy az adott műve megüti a szintet.

 

Nyeremények


Ezeken a pályázatokon általában három nyertes van, néha négy a különdíjassal együtt. Ők mindenképp nyernek. De mi a helyzet a többiekkel? Nos, ez is pályázatfüggő. Ha a kiírásban szerepel, akkor a zsűritagok véleményezik a kapott pályaműveket, de a legtöbb esetben válasz és kritika nélkül maradnak a pályázók. Kivételek ez alól talán azok az oldalak, ahol folyamatosak és publikusak a pályázatok, tehát bárki, aki az oldalra téved, elolvashatja, és (sok esetben regisztráció után) leírhatja a véleményét az olvasott műről.

Mégis, akinek az írása bejut, már nyert. Sok fiatal írónak az Aranymosás a valóra vált álom, még akkor is, ha az első körön nem jut túl a regény-részletük.

Persze vélemények nélkül nehéz továbblépni, főleg ha nem tudod, min bukott el az írásod. De ha már közzéteszik a versed vagy novellád, akkor eljut majd másokhoz, és egy idő után megismerik majd a neved. Ez azonban egy zárt pályázatnál nem feltétlenül működik, ha csak a nyertes műveket publikálják.

 

A kritikák


A kezdő írók legnagyobb hibája, hogy túlontúl elfogultak a saját alkotásukkal szemben, és nem szívesen veszik a negatív kritikát, akkor sem, ha az építő jellegű. A legtöbb esetben nekitámadnak a véleményezőnek, és azt mondják, hogy őket nem érti meg senki. Pedig egy ilyen vélemény sokszor többet segít, mint egy ajnározó pozitív egy baráttól vagy családtagtól. A lényeg, hogy a kritikus el tudjon vonatkoztatni az írótól, és ne azért mondja, hogy tetszik, mert jóban vannak, hanem mert úgy is gondolja. Nem elég, ha az író azt mondja, bármilyen kritikát szívesen fogad, úgy is kell gondolnia. És ami a legfontosabb, hasznosítania is kell azokat.

Akadnak persze trollok is, akik csak becsmérlik és ócsárolják mások alkotását, pusztán heccből. Az ilyenekkel egyáltalán nem szabad foglalkozni, őket az élteti, ha bosszanthatják a másikat.

Ami fontos, hogy egy kritika se vegye el a kedvünket az írástól. Ha így lenne, nagyon sokan csak a fióknak írnának, vagy még annak se. Építkezni kell a kritikákból, a saját hasznunkat kell, hogy szolgálják. Rágjuk át rajtuk magunkat többször. Nézzük meg, hogy mennyi igazságtartama van. Vannak semmitmondó negatív vélemények, ezekkel nem igazán lehet mit kezdeni. Maximum rákérdezni az írójától, hogy mi nem tetszett neki az írásban, szerinte min kellene javítani.

Mindenképpen meg kell tanulni elfogadni a kritikákat, mert azok nélkül újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. De, mint írtam korábban, egy pályázatnál, ha tetemesebb mennyiségű mű érkezik be, akkor nem feltétlenül van arra kapacitás, hogy egytől egyig minden írást véleményezzen a zsűri. El kell fogadni azt is, hogy nem kapunk visszajelzést, vagy ha mégis, akkor csak pár mondatosat, amivel sokszor nem tudunk mit kezdeni.

Van, aki könnyebben viszonyul a kritikákhoz, míg másoknak nehezebben megy az alkalmazkodás. Ez normális, nincs két egyforma ember, így az írókat sem lehet összehasonlítani. De a kritikához való viszonyulást meg lehet tanulni. Az első írásaimnál én is könnyen megsértődtem egy-egy negatív véleményen. De kis idő múlva rájöttem, hogy ez gyerekes viselkedés. Meg kellett találnom bennük a segítő szándékot, és amikor ez sikerült, onnantól kezdve tudtam, hogy min kell javítanom a későbbiekben.

 

Gyakori hibák


Gyakori a pályázóknál, hogy csak leírják, ami eszükbe jut, és már küldik is a pályázatra az anyagot. Ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetnek. Akármennyi idő is van egy pályázatra, dolgozni kell az íráson. Nem sikerülhet elsőre tökéletesen megírni. Még annak sem, akinek jó a helyesírása. Nem csak az fontos, hogy miről írunk, hanem az is, hogyan. Az írót minősíti, ha gyenge művet ad be. Joggal hihetik róla, hogy nem elég körültekintő, és sajnálja az időt a szöveg gondozására. Mert lehet, hogy egy nagyon jó történetet olvashatna a zsűri, de ha már az első mondatok hemzsegnek a helyesírási hibáktól, valószínűleg senkinek nem lesz kedve folytatni. Néhány pályázati kiírásban már ez is kitételként szerepel: az ilyen műveket nem fogják elolvasni.

Léteznek bétázó csoportok, ahol egy-egy elkészült írásunkat megmutathatjuk másoknak, akik szívesen mondanak róla véleményt mind tartalmi, mind formai oldalról. Ha valaki bizonytalan, azoknak mindenképpen jól jön néhány béta (egy nem elég), sokat lehet tanulni tőlük is. Egy bétázó kiválasztásánál fontos, hogy ne feltétlenül olyan személyt válasszunk, akik korban közel áll hozzánk. Célszerű más nemű és korú embereket választani, mert ők jobb esetben más szemmel látják a történetet.

A helyesírás-ellenőrzőn kívül a szinonimaszótár is a barátunk (nem csak a google). Bizony, ha olyan témában írunk, akkor hasznunkra válhat ez a kis segédlet.

Ami gondot okoz még, az a sok szóismétlés. Ha elkészült az írás, mindenképp futtassunk rajta végig egy szókeresőt, és ahol tudjuk, fogalmazzuk át a mondatot. A sok ismétlődés szemet szúr a bíráknak, és lehet, hogy jó a történet, de egy ilyen baki miatt csúszunk le dobogóról.

Szintén előforduló hiba, hogy egy olyan témáról ír az alkotó, amit csak felületesen ismer. Mindig kellő körültekintéssel kell utána járni a dolgoknak. Nem lehet csak úgy félvállról írni például a biológia a fegyverekről.

Mindenképp érdemes többször átolvasni a pályázatra szánt írást, mert sokadjára is találhatunk benne fogalmazási hibát.

 

Összegezve:

Ha pályázatra írsz:

  • Ne aggódj, ha kezdő vagy, lehet, hogy akkor épp jobbat írsz, mint egy tapasztaltabb írótárs.
  • Ne elégedj meg a megszokottal! Merj újítani, változtatni.
  • Fontos a helyesírás, a külalak, a megfelelő tagolás.
  • Mindig kellőképp járj utána a témának, amiről írsz, mert egy történelmi vagy logikai tévedés akár a győzelembe is kerülhet.
  • Az első kudarcból is fel kell tudni állni, nem nyerhetünk elsőre. Nem lehetetlen, de ne bízzuk el 
  • Ne tántorítson el a folytatástól egy negatív kritika, inkább fogadd meg a bennük rejlő tanácsokat.

·       Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése