Az egérfogó 65. éve

Agatha Christie méltán híres színdarabja belépett a 65. évébe.

1952. november 25-én mutatták be az azóta számos rekordot megdöntő színdarabot az Ambassadors Theatre-ben, ahol 1974. március 23-ig volt látható. Ezután átkerült a St. Martin’s Theatre-be, ami mai napig az otthona.

A történet

Egy Isten háta mögötti helyen Mollie és Giles Ralston megnyitja fogadóját az asszony nagynénjétől örökölt házban. Hirdetéseket adnak fel, melyek hatására egy hideg téli napon öt vendég is érkezik hozzájuk. Egy furcsa fiatalember – aki állítólag egy híres építész után kapta a nevét –, egy kötözködő idősebb asszony, egy titokzatoskodó őrnagy, egy fiatal nő és egy különc olasz.

A rádió bemondja, hogy Londonban gyilkosság történt: megöltek egy idős nőt. A rendőrségnek mindössze annyi nyoma van, hogy a kérdéses helyen és időpontban láttak egy gyanúsan viselkedő férfit, aki azonban gondosan takarta arcát. Őt mindenképpen ki szeretnék hallgatni. A fogadó lakói találgatják, ki és miért ölhette meg az idős asszonyt.

Közben vihar támad, és a hó az egész panziót elzárja a világ elől.

Mollie éppen takarít, mikor megcsörren a telefon. A berkshire-i rendőrkapitányság felügyelője közli vele, hogy egy roppant fontos ügyben elküldte hozzájuk Trotter őrmestert. Mollie megjegyzi, hogy lehetetlenség eljutni hozzájuk, akkora a hó. A felügyelő megnyugtatja, hogy nem lesz gond. Mikor a rendőr megérkezik, közli a döbbent társasággal, hogy a londoni gyilkosság elkövetője a fogadóba tart – hacsak nincs máris ott –, és valószínűleg újabb gyilkosságra készül. Hitetlenkedve hallgatják az elméletet, ám mikor egyiküket holtan találják, már nem tudják eldönteni, megbízhatnak-e a másikban…

Keletkezése

A színdarab novellán, a novella pedig a Three Blind Mice című rádiójátékon alapul, melyet Christie Mária királynő 80. születésnapjára írt, és amit 1947. május 30-án sugároztak. Agatha kérése az volt, hogy amíg a színdarab fut a londoni West Enden, nem adhatják ki a novellát a királyságban. Az Egyesült Államokban a Three Blind Mice and other stories című kötetben viszont megjelent 1950-ben. A rádiójáték után, de még a kisregény elkészülte előtt – 1947. október 21-én – bemutattak belőle egy 30 perces tévéjátékot Barrie Edgar rendezésében. (Külön érdekesség, hogy a filmben Mollie-t játszó Jessica Spencer a színpadi szereposztásban Miss Casewellt alakította.)

Maga a színdarab részben igaz történeten alapul. Sropshire-ben a tizenkét éves Dennis O’Neillt nevelőszülei olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt.

A címét meg kellett változtatniuk, mivel a második világháború előtt már bemutattak egy darabot Három vak egér címen (a szerző Emile Littler). A végső nevet Anthony Hicks (Agatha Christie veje – a szerk.) a Hamletből kölcsönözte.

A bemutatót megelőzte egy vidéki turné, mely 1952. október 6-án kezdődött a nothinghami Theatre Royalban. A rendező Peter Cotes volt. A West Enden csak 1952. november 25-én mutatták be. Ezután „járt” még Oxfordban, Manchesterben, Liverpoolban, Newcastle-ben, Leedsben és Birminghamben.

Eredeti szereposztás

Sheila Sim (Mollie Ralston)

John Paul (Giles Ralston)

Allan McClelland (Christopher Wren)

Mignon O’Doherty (Mrs. Boyle)

Aubrey Dexter (Metcalf őrnagy)

Jessica Spencer (Miss Casewell)

Martin Miller (Mr. Paravicini)

Richard Attenborough (Trotter őrmester)

Érdekességek

• A több mint hat évtized alatt nem kevesebb, mint 450 színész és színésznő és 256 beugró szerepelt a darabban; továbbá 142 mérföldnyi inget vasaltak ki, és 500 tonnányi fagylaltot adtak el. Talán a mai napig egyetlen állandó szereplő a kandallópárkányon álló óra.

• 27 nyelven több, mint 50 országban bemutatták. 

• A Guiness Rekordok könyvébe viszonylag hamar bekerült, mindössze 2,5 évvel a
  
  premier után, 1958. április 12-én. Már akkor kiérdemelte a leghosszabban futó színdarabnak járó címet. Azonban nem csak a darab, de néhány színész is helyet kapott e híres gyűjteményben. Ilyen David Raven, aki kiérdemelte a „Legállandóbb Színész” címet, mivel 4575 előadásban alakította Metcalf őrnagyot 1957 és 1968 között, valamint a néhai Nancy Seabrooke, aki tizenöt éven keresztül, 6240 előadás erejéig volt a Mrs. Boyle-t játszó színésznő beugrója, de végül csak 72 előadásban kellett helyettesítenie – 1994-es nyugdíjba vonulásáig. 

• A színdarab egy korábbi verziójában a nyitókép a következő: két munkás ül egy utcai kályha mellett, és gyufát kérnek egy járókelőtől, magától a gyilkostól, aki ekkor ejti el a noteszt.

• Agatha Christie úgy gondolta, hogy a darab jó, ha hat hónapig lesz műsoron, így a jogokat unokájára, Mathew-ra íratta. Elhamarkodott döntés volt, és ezt mindig is bánta. 

• A rádió és tévéjátékhoz képest annyiban különbözik a színdarab, hogy míg az első kettőben a mű elején szerepel az első gyilkosság, vagyis Mrs. Lyon halála, addig a színdarabban csak a rádióból értesülnek róla a nézők. 

• A darab híres csavaros végéről, ami miatt minden előadás végén megkérik a nézőket, hogy senkinek ne árulják el a befejezést.

Hazánkban 1962. szeptember 21-én láthatta először az érdeklődő közönség a Madách Kamaraszínházban Ádám Ottó rendezésében. Az akkori szereposztás:

Mollie – Váradi Hédi

Giles – Garics János

Wren – Deák B. Ferenc

Mrs. Boyle – Soltész Annie

Metcalf őrnagy – Horváth Jenő

Miss Casewell – Ilosvay Katalin

Mr. Paravicini – Horváth Ferenc

Trotter – Zenthe Ferenc

1962. szeptember 28-án a Film Színház Muzsika című lapban jelent meg a következő, Galsai Pongrác által írt kritika (részlet): „A fiatal Monkswell-házaspár (sic!) penziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, amelynek az írónő, szokás szerint, még a telefonvezetékét is elvágta. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Culver utcában megöltek egy nőt. Aztán sítalpakon megérkezik Trotter, a nyomozó. S kiderül, hogy a gyilkosnak a Monkswell-villa lakói között kell lennie. Agatha Christie sorra elénk idézi a szereplőket, s külön-külön mindegyikről bebizonyítja, hogy – tévedés kizárva! – csak ő, egyedül ő lehet a gyilkos! De mi tudjuk, hogy a sok ártatlan között egyetlen vétkest kell keresnünk. Így a harmadik leleplezésnél kétszer érezzük becsapva magunkat, a negyediknél háromszor, és így tovább… Az író egyik kelepcéből a másikba csal, hogy aztán – miután kiengedett a szabadba – önként fussunk be a legnagyobb kelepcébe… (…) Háromórás elme-torna. Színpadi matematika. Csiki-csuki játék. Könnyű mulatság, amelyről a közönség abban a boldog tudatban távozik, hogy lám, megint túljártak az eszén…”

Jelenleg a Veres1Színház játssza.