Oscar Wilde: Dorian Gary arcképe

Kép  forrása: Moly

Dorian Gary gazdag és gyönyörű. Amikor egy barátja portrét fest róla, azt kívánja, hogy ő maga maradjon örökké fiatal és szép, helyette az arcképe öregedjen. Kívánsága hogy, hogy nem, valóra válik. Évek telnek-múlnak, de az ifjú semmit nem változik. Legalábbis külsőre. Ám, ahogy azt mindenki tudja, vigyázni kell a kívánságokkal, mert nem mindig azt kapja az ember, amit szeretne. Doriannek is nagy árat kell fizetnie meggondolatlan kijelentése miatt.

Régóta kíváncsi voltam erre a történetre, ezért nagy várakozással telve vetettem bele magam az olvasásba. Az első bekezdéssel megfogott. Gyönyörű leírások, képek, a hangulatuk mesés. Békét sugárzik, megnyugtatja az embert és melengeti a szívét.

Aztán jött a fekete leves: temérdek hosszú és unalmas eszmefuttatás. Nem sok kellett volna ahhoz, hogy sutba dobjam a könyvet. De nem szeretek semmit félbehagyni, és valahol reménykedtem, hogy találok benne izgalmas részeket. Szerencsére akadt néhány. Azonban azt már most kijelentem, hogy a kedvencem sosem lesz e műremek. Sokszor nem értettem egyet a szereplőkkel, Lord Henry például kifejezetten irritáló személy.

Mindennek, amit kifogásolok a műben, valószínűleg az az oka, hogy más korban élek. Talán ha akkor olvasom, amikor ténylegesen megjelent, abban a környezetben, még akár tetszene is. Nem tudom.

Sajnálom, hogy nem nyert meg magának, mert az alapötlet kiváló.