2021. december 23.

A karácsonyi manó


 Hol, hol nem, élt egyszer egy manó nem kisebb álommal, minthogy a Mikulásnak dolgozhasson. De annyira apró volt, hogy a társai állandóan kinevetté, és ezáltal elhitte, hogy ő csak mezei manó lehet majd, ha kijárja az iskolát.

– Te akarsz dolgozni? Hiszen az asztalt sem éred fel.

– A legkisebb dobozt sem bírod el.

Manócskánk szorgalmas volt, mindig tisztességesen megtanult mindent, amit kellett, ám társai addig csúfolták, míg nem egy nap indult, hogy maga bizonyítsa a többi manónak, igenis ő is bekerülhet a legjobbak közé. Az erdő felé vette az irányt, vissza se nézett. Addig ment, míg el nem fáradt. Körülnézett, de sehol nem látott egy teremtett lelket sem.

– Ezt jól megcsináltad, Eliot – korholta magát. – Eltévedtél. Na, ebből mássz ki valahogy! 

Ekkor neszt hallott az egyik hóborította fenyő mögött. Óvatosan elindult a hang felé, mely – ahogy közeledett – egyre hangosabb lett. Mire a fához ért, már mindent értett. Egy kölyök rénszarvas sírdogált.

– Szia! – köszönt neki a manócska. – Miért sírsz? Talán megsérültél?

A szarvas ahogy meghallotta a hangot, ijedtében futásnak eredt... egyenesen neki egy másik fának. Jajgatva rogyott a hóba.

– Most már igen – felelte sajgó orrára gondolva.

– Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.

– Semmi baj. Mit keres egy magadfajta városi manó az erdő közepén?

– Megszöktem, hogy beálljak a Mikuláshoz dolgozni – mondta –, de eltévedtem.

– Jaj, te szegény.

– Te rénszarvas vagy. Nem tudod, hol van a háza?

– Dehogynem, azonban ilyenkor nem tanácsos zavarni.

– Nekem azonban muszáj vele beszélnem, hogy bizonyítsam neki, vagyok annyira jó, hogy dolgozhassam neki.

– Sok sikert – mondta a kis rénszarvas, majd hátat fordított a manónak, és visszahuppant a fa alá.

– Akkor nem segítesz? – kérdezte Eliot.

– Menj mindig észak felé, el sem tévesztheted.

– Te nem jössz velem?

– Köszönöm, nem. Én világgá indultam, csak gondoltam, megpihenek kicsit – felelte a kis rénszarvas durcásan.

– Eltévedtél te is, igazam van? – kérdezte a manó. Mivel nem kapott választ, leült a kis rénszarvas mellé.

– A nevem Eliot. És a tied?

– Roddy.

– Nagyon örvendek. Mi késztet egy olyan kecses állatot, mint te arra, hogy megszökjön?

Roddy – noha senkinek nem akart róla beszélni –, azt vette észre magán, hogy csak mesél és mesél.

– Tudod, nehéz egy híres szánhúzó gyerekének lenni. Apám azt akarja, hogy a nyomdokaiba lépjek. De ügyetlen vagyok, és a repülés sem megy, pedig minden nap igyekszem...

– Miért nem mondod meg neki?

– Viccelsz? Nem értené meg. Ő az egyik legjobb, legerősebb, legbüszkébb... Mindig minden úgy van, ahogy eltervezi. Pedig engem a zene és a tánc jobban érdekel. De szerinte az csak időpazarlás.

– Hát, így tényleg nehéz.

– És te? Miért épp a Mikulás?

– Mert ha felvesz a csapatába, akkor a többi manó az iskolában, aki megállás nélkül piszkál, látni fogja, hogy kemény munkával bármik lehetünk, amik csak lenni szeretnénk.

– Amúgy nem hinnék el? 

– Úgy érzem, bizonyítanom kell nekik.

– Én nem értek ezzel egyet. Ki kell állnod magadért, nem lenne szabad elhinned a sok butaságot, amit a társaid mondtak. Ha van célod, amiről tudod, hogy elérhető, ne hagyd, hogy mások eltántorítsanak tőle. Tudnod kell, hogy te is érsz annyit, mint mások, és ha igazán hiszel az álmodban és teszel érte, bármit elérhetsz. És nem baj, ha néha pihensz egy kicsit. Mindössze egy valaki van, akinek bizonyítanod kell.

– Ki?

– Saját magad.

Eliot elgondolkodott. Roddynak teljesen igaza van.

– Kérdezhetek én is valamit? – hallatszott egy mély, dörmögő hang a hátuk mögül.

– Mikulás! – kiáltott egyszerre a két pajtás. De míg Eliot örömében, Roddy szégyenkezve, és igyekezett a manó háta mögött elbújni. Nem sok sikerrel.

– Rég hallottam ilyen fiatalt ennyire mély és igaz gondolatokkal. Roddy, ne bújj el. Semmi okod nincs rá. És nagyon értékellek. Ami viszont érdekelne, hogy miért nem fogadod meg a saját tanácsodat?

– Nem értem – felelte a kis rénszarvas.

– Azt javasoltad Eliotnak, hogy álljon ki az álmai mellett. Neked is ezt kellene.

– Ha valaki, Mikulás, te ismered az apám. Sosem értené meg.

– Nem tudhatod, amíg nem avatod be az álmaidba.

– Hogy bizonyítsak neki? – szomorodott el Roddy.

– Magadnak kell bizonyítanod, épp te mondtad az imént – felelte a Mikulás. – Véletlenül éppen lesz pár nap múlva egy táncverseny. Ma estig lehet nevezni.

– Nem is tudom...

– Szóval, nekem azt tanácsolod, hogy kövessem az álmaim, bármilyen nehéz is az oda vezető út, de te megfutamodsz? – kérdezte a manócska. 

Roddy elszégyellte magát. A többieknek teljesen igaza van.

– Hát jó. Megpróbálom – pattant fel határozottan a kis szarvas. – Benevezek a versenyre. De ugye ejöttök majd megnézni?

– Ki nem hagynám – felelte Eliot. Azzal Roddy elsietett.

– És ami téged illet, Eliot... – kezdte a Mikulás. – Csodálom az elszántságod, és nagyon megtisztel, hogy nálam szeretnél dolgozni a gyárban.

– Köszönöm szépen – mondta izgatottan a kis manó.

– Azonban... jelenleg sajnos nemet kell mondanom.

– Nem értem. Hisz én... – kezdett bele a manó, de a Mikulás közbevágott.

– Azt mondtam, jelenleg. Még túl fiatal vagy, de pár év múlva elég idős leszel, és akkor szívesen veszem a jelentkezésed, ha továbbra is ez lesz az álmod.

– Tényleg? – csillant fel a Eliot szeme. – El se tudom mondani, mennyire örülök.

– Ez a beszéd. Nem szabad sosem csüggedni, hanem felállni és tovább menni. Teljesíts továbbra is legjobb tudásod szerint az iskolában. És kövesd minden álmod.

– Igazad van, Mikulás. Így teszek majd. De azt hiszem, most már ideje hazaindulnom.

– Gyere velem, a szánom itt parkol nem messze. Elviszlek.

Eliot sosem hitte volna, hogy egyszer a Szánon utazhat. Amikor megálltak a kis manó háza előtt, mindenki köréjük sereglett, hogy megcsodálhassák a járművet.

– Köszönök szépen mindent, Mikulás.

– Nagyon szívesen, Eliot. Ne feledd a táncversenyt. Roddynak támogatásra lesz szüksége.

– Ott leszek.

A Mikulás elhajtott, Eliot pedig iskolatársai féltékeny pillantásai közepette bement az otthonába.

Két nappal később izgatottan várakozott a színpad előtt, amit a Mikulás háza közelében állítottak fel, de Roddyt sehol nem látta. Elindult, hogy megkeresse, és biztosítsa arról, hogy helyesen cselekszik. Az egyik fenyő mellett meg is látta új barátját, s már majdnem odament hozzá, amikor észrevette, hogy az az apjával veszekszik.

– De apa, miért nem hagyod?

– Nem ez a sorsod.

– Hol van az megírva, hogy nekem is szánt kell húznom életem végéig? Hiszen tisztességesen még repülni sem tudok.

– De táncolni igen?

– Igen, apa. És tudod mit? Nem érdekel, ha a mai versenyen utolsó leszek is, legalább megpróbáltam. És nem adtam fel.

– Haszontalanság... – morgott az apja. – Mire mész majd vele később?

– Nem tudom. De inkább örülnél, hogy van, ami boldoggá tesz.

– Én...

– Mindig csak az a fontos, hogy te mit akarsz. Megkérdezted tőlem bármikor, hogy mihez lenne kedvem? „Menjünk fel az égre, szép a kilátás. Repüljünk, mert ragyogó idő van.” De azt egyszer sem vetted észre, hogy tériszonyom van.

Az idős rénszarvas ledöbbent.

– Ezt miért nem mondtad soha?

– Ó, hogy én hányszor, de hányszor próbáltam. De sosem hallgattál meg! – sírt Roddy. – Most az egyszer szeretném azt csinálni, ami boldoggá tesz.

Azzal a kis rénszarvas sarkon fordult, és elindult a színpad felé, ahol már gyülekeztek a fellépők. Eliot odalépett az idős szánhúzóhoz.

– Tudja, én mindig csodáltam önt a fegyelmezettsége és maximalizmusa miatt. De nem csak a munkájában kellene a tökéletességre törekednie. Csodás, bölcs fia van, csak észre kellene vennie – mondta a manó, majd Roddy után sietett, magára hagyva a megtört rénszarvast.

A színpadon megjelent a Mikulás, és megnyitotta a versenyt. Szebbnél szebb táncokat láthattak a nézők. Roddy utolsóként lépett színpadra, ám mikor a zene megszólalt, ő mozdulatlan maradt. A közönség összenézett, pár fiatal elf füttyögni kezdett. Eliot a Mikulás tekintetét kereste, és mikor az bólintott, felsétált Roddy mellé.

– Bízz magadban – mondta neki.

– Nem megy. Azt sem tudom, mit keresek itt – felelte riadtan a kis szarvas.

– Hogy valóra váltsd az álmod. Higgy magadban, menni fog.

Roddy belenézett a kis manó szemébe, és több támogatást látott benne, mint egész élete során az apjáéban.

Eliot a színpad szélére ült, a zene újra felharsant, Roddy pedig táncolt, úgy, mint még soha. Teljesen felszabadult közben, és ragyogott a lelke, mikor a dallamok elhalkultak.

A zsűri sokáig tanácskozott, a versenyzők idegesen várták az eredményt. Mikor a Mikulás fellépett a színpadra, mindenki elcsendesedett.

– Igazán mesés produkciókat láthattunk, de csak egy nyertes lehet. Ő pedig nem más, mint Nília, gyönyörű balett előadásával. Gratulálunk.

A kis manólány boldogságtól sugárzó arccal lépett fel a Mikulás mellé és vette át a trófeát.

– A zsűri úgy döntött – folytatta a Mikulás –, hogy idén kioszt egy rendkívüli különdíjat is, amit nem más kap, mint Roddy.

A kis rénszarvas remegő lábakkal ment fel a színpadra, és alig jutott szóhoz, mikor megkapta a díját.

– Büszke vagyok rád, amiért ki mertél állni az álmodért.

– Köszönöm szépen! – felelte Roddy, majd Eliottal együtt távoztak.

– Én is büszke vagyok rád. Megcsináltad! – mondta a manó.

– Nem nyertem, de tudod, Eliot, nem bánom, egy cseppet sem. Bizonyítottam magamnak, és ez elég. Remélem apa is...

– Én is... – felelte az idős szarvas, mikor melléjük ért. – És mindent sajnálok.

– Ez sokat jelent, apa. Köszönöm! – mondta Roddy. – Ugye még nem kell hazamennünk? Meg szeretnék mutatni Eliotnak néhány helyet.

– Menjetek csak. Nem sietünk sehova. De ne kószáljatok messzire.

– Nem fogunk.

A két barát boldogan járta körbe a várost, és megfogadták egymásnak, hogy mindig hűek maradnak az álmaikhoz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése