2017. január 11.

Patrick J. Morrison: A Monarchia markában

Ismertető:

2025-ben ​​rejtélyes vihar söpör végig a világon, amely sok felnőttet elragad, és eltünteti a Föld jelentősebb részéről az elektromosságot. A szüleit kereső Noszter Ádámot két évvel később befogadja egy titkos időutazó társaság, a Kézbesítő Csoport, és hamarosan végrehajtja első feladatát is, megmenti a Holló Szövetségének csapdájából Edgar Allan Poe-t.

Korai azonban az öröm, mert nem sokkal a visszatérése után számára ismeretlen valóságban találja magát, amelyben Magyarország még mindig tagja az Osztrák-Magyar Monarchiának. Valaki a múltban eltérítette Petőfi Sándort a Nemzeti dal megírásától, és megakadályozta az 1848-as forradalom kirobbanását is.


Ádámnak nincs más választása, mint megszerezni az új idővonalon fellelhető egyetlen időgépet, Leonardo Da Vinci Tempora Navisát, hogy a múltba utazva megpróbálja elhárítani a költőt fenyegető veszélyeket.

A Nostradamus Levelei sorozat újabb története nagy nemzeti forradalmunk előtti napokba repíti olvasóit, és csak a végső összecsapás során válik el, hogy az ellenségnek sikerül-e végleg megváltoztatnia a történelmet.

Képzeld azt, hogy tizenegy éves időutazó vagy, és rajtad múlik, miként alakul jövő! Ha nem adod fel, győzhetsz, ám ha veszítesz, örökre a Monarchia markában maradsz!

Vélemény: 

Örülök, hogy ebben a kötetben végig kis hazánkban jártunk. Igaz, rögtön az első oldalon egy égbekiáltó helyesírási hibával találja szemben magát az olvasó, ám a történet élvezhetőségéből ez esetben nem von le semmit.

Amint letettem az első részt, kézbe vettem ezt. A fülszöveg valahogy kimaradt, és csak olvasás közben néztem nagyot, hogy talán elírás van dátumban. Persze pár oldallal később kiderült, hogy erről szó sincs, de akkor kicsit meglepődtem.

Tetszett, hogy megint megtudtunk néhány érdekességet az időutazásról, ezzel is bővültek az ismereteink. Eléggé ijesztő lehet úgy felébredni egy nap, hogy amit megszokottnak hittél, az semmivé lett. Kíváncsi voltam, hogy mi sül majd ki belőle, és nem csalódtam.

Szépen csordogálnak az események, egyik fordulat jön a másik után; igazán izgalmas olvasmány volt. Egy kilenc éves gyereknek talán kicsit sok egyszerre, de könnyen meglehet, hogy egy hatodikos már jobban élvezné.

Hasznosnak tartom az olyan könyveket, mint ez (és az első része) is, mert mondhatni játszva tanítanak. Sok ilyen kellene még, és akkor talán az ifjúság is szívesebben forgatná a tankönyveket (is), lexikonokat, hogy többet tudjanak meg a megemlített híres emberekről. :)

Már várom a következő részt! :)))

u.i.: Kedves Zsolt! Ha jól láttam, tervbe van véve egy Agatha Christie-s rész. Ha lehet, én azt most rögtön kérem, a többi előtt. :) Ő jöhet bármikor, bármilyen mennyiségben. :)

9 megjegyzés:

  1. Igyekszem majd folytatni, csak közbejött ez-az :)
    Örülök, hogy tetszett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha megesik. :)
      Bízhatunk benne, hogy esetleg idén érkezik a folytatás?

      Törlés
  2. Hát, ezt nem merem megígérni, de semmi sem lehetetlen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, aki hisz, annak nincs. :)
      Amúgy hány részesre tervezed a sorozatot?

      Törlés
  3. Kilenc részesre, de a további részek a kiadóval való megegyezés függvényében realizálódnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, ez tök jó lenne. Szívesen olvasnék még további híres emberekről. :)))

      Törlés
  4. Hát, nem csak rajtam múlik, de amúgy én meg szívesen írok róluk :)
    Agatha Christie, Rejtő Jenő, H. G. Wells, Jane Austen, H. P. Lovecraft, csak ízelítőül, kikkel szeretném, hogy egyszer még összefusson Ádám :)

    VálaszTörlés
  5. Csupa jó név és rengeteg lehetőség, ami persze nagyok sok időt igényel. :)
    Agatha Christie-vel kapcsolatban ha lenne kérdésed, tudok egy csoportot, akik tudnak Neked segíteni. (Mellesleg én is köztük vagyok. ^_^ )

    VálaszTörlés
  6. Hát, majd a forráskutatásnál biztos jól jöttök, mert ha rászánom magam, nyilván az ominózus 13 nap kerül majd terítékre, amikor Christie néne rejtélyesen eltűnt :D

    VálaszTörlés