Amy Harmon: Arctalan szerelem

Ismertető:

Ambrose ​​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is

Vélemény:

Annyi minden kavargott bennem a könyvvel kapcsolatban, most meg hogy le kellene írnom, nem jönnek a szavak.

Pár szóban, hogy mit szerettem benne: a szereplőket, a tetoválást, a tavat, a nevetést, az önfeláldozást, a vagy-vagy játékot, a pókot, Herkulest, Bailey-t tetőtől talpig, Fernt, Ambrose-t, a fiúkat, Ritát, a fejezetcímeket, a várakozást, a feltétel nélküli szeretet, és minden mást. :)

Bővebben?

Csodaszép, történet, amiből nagyon sokan nagyon sokat tanulhatnának.

A sztori, a karakterek, mind mind beeszik magukat a bőröd alá. Velük fekszel, velük kelsz. Rabul ejtenek, és napokig nem tudsz a bűvkörükből szabadulni. És utána is, ha olyasmit látsz, eszedbe jut.

Imádtam az első sorától az utolsóig.

Az egész könyv él, ahogy a szereplők is. Mindegyik. A fiúk és a családjuk, Fern és Bailey, a szüleik, Ambrose… Akár a szomszédodban is lakhatnának. Szeretnek, gyűlölnek, esendőek, félénkek, bátrak, merészek, szókimondóak, nyíltak, zárkózottak.

Tetszett, hogy a fiúk szülei nem ugyanúgy élik meg a tragédiát; míg az egyiknek sikerül megbocsátani, a másiknak nem. És ez így jó. Így kerek egész.

Ezt a könyvet nem lehet nem szeretni. Minden szavából árad a szeretet és a remény. A Szépség és a Szörnyeteg amúgy is az egyik kedvenc mesém a mai napig. :)

Fernnel nagyon könnyű volt azonosulnom, mert ugyan a hajam barna, és fogszabályzóm sem volt, de szemüvegem igen, és én voltam a legszürkébb lány az osztályban (általánosban főleg). Minden szavával egyet tudtam érteni, Bailey szavaival élve CSLSZ-ben szenvedtem elég sokáig. Sőt, a mai napig nem tudtam annyira levetkőzni ezt, noha rengeteget változott a külsőm tizenplusz év alatt. Úgy láttam, hogy elég sok közös vonásunk van Fernnel.

Nagyon tetszett a játék, amit Fern és Ambrose játszott. A kérdések, a válaszok, a magyarázatok, ki miért melyiket választaná.

Bailey-t nagyon-nagyon megszerettem. Tipikusan az a karakter, akit nem lehet nem imádni. Nem sablonos, mert az ilyen betegségben szenvedők (?) igenis megpróbálják kihozni a legjobbat mindenből, és nem kesergéssel akarják eltölteni a napjaikat. Sajnos volt a családomban hasonló beteg, de ő fele annyi ideig sem élt, mint Bailey.

A fejezetcímek jelentést csak későn értettem meg, de akkor… szívfacsaró volt.

Ritkán sírok könyveken, de ennek sikerült megríkatnia.

Minden elismerésem Amy Harmoné, mert ahhoz, hogy valaki ilyet tudjon írni, rengeteg mindent meg kellett, hogy éljen.