Alan Bradley: De mi került a pitébe?

Kép  forrása: Moly

Ismertető: A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést. 

Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait. 

Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.

Vélemény:

Borító: csillagos ötös. Rögtön megfogott, ahogyan a tartalom is. Mindig érdeklődve olvasom azoknak a könyveknek a fülszövegét, amelyeknek a címében „rejtély” vagy „titok” van. Ezzel sem volt másként.

Poirot, Miss Marple vagy Agatha Raisin után megismerhetjük a legújabb, és egyben legfiatalabb nyomozót, Flaviát, aki két nővérével, az apjával, a szakácsnővel, és a titokzatos mindenessel él Buckshaw-ban. Tizenegy éves kora ellenére szenvedélye a kémia, ahogy másnak az olvasás vagy a filmek. (Nem mellesleg rengeteg utalást kapunk könyvekre és mozikra.)

Hewitt felügyelő személyében is érdekes karaktert kapunk, kíváncsi vagyok, mik derülnek majd ki a múltjáról, valamint a rejtjelezéséről. (Vajon mit takar a P betű, amivel Flaviát jelölte a noteszában?)

Kép forrása: Wikipedia

A gyilkosság, az indíték, a filatélia… Érdekes volt ezzel a témával foglalkozó krimit olvasni, korábban még nem volt hozzá szerencsém. Mindenesetre izgalmas volt (persze nem úgy, mint egy Agatha Christie), és érdeklődéssel olvastam végig.

A tettes kiléte nem okozott meglepetést, jómagam is rá voksoltam, azonban a rejtély másik fele… nem számítottam rá, de végül tényleg így logikus minden. Azt hiszem, nem maradt elvarratlan szál.

Bravo, Flavia, különleges kislány vagy! (Bár a kémiát így sem tudtad velem megszerettetni, az örökre kínai marad nekem. De nem a te hibád. ;) )

És a végén néhány negatívum, ami nem Alan Bradley hibája, hanem a magyar kiadóé.

Szeretem, amikor úgy tudok végigolvasni egy könyvet, hogy nem akaszt meg semmi. Jelen esetben azonban ezt sajnos nem mondhatom el. Zavart, hogy egy hosszabb monológnál a közbeszólások, vagy épp Flavia mondanivalója beleolvadt a beszélgetőpartner szövegébe. Hiába az új bekezdés, hiányoltam valamiféle jelzést. Ez legjobban az apjával történő hosszú beszélgetésnél jött elő. A férfi csak mondja, mondja, majd egy újabb bekezdés, és hoppá: hisz ezek már a kislány gondolatai. Utána pedig ugyanúgy folytatódott az apa története.

A másik, hogy néhol elmaradtak a gondolatjelek. Pl.  a 130. oldalon: „– Jól tudom, ki maga – mondta. Flavia Sabina Dolores de Luce…” A „mondta” után nem ártana az a fránya második (–). És ehhez hasonló akad még néhány, de olvasás közben nem írtam ki. A második kötetnél viszont kezem ügyében lesz egy notesz. (Ne legyen rá szükségem!)

Nagyon sajnálom, hogy ilyen és más, főleg elgépelési hibák bent maradtak a szövegben. Egy esetleges újranyomás alkalmával nem ártana alaposan átolvasni a szöveget. Persze tudom, tökéletes könyv nincs.

S végezetül: ajánlom-e a könyvet? Minden hiba ellenére igen, mert szórakoztató, vicces, és Flavia igazi kis különc, akit rögtön megszeretünk.

Remélem – és bízom benne –, hogy a következő kötetekben sokkal de sokkal több mindent megtudunk Doggerről, Feelyről és Daffyről, mert most kicsit kevés szerep jutott nekik.

+1: A végén a visszanyal a fagyi-effektus remek! Hehe, bocsi Flavia, de megérdemelted. :)